Romániába látogat Cameron

Egy napos hivatalos látogatásra érkezik szerdán Romániába a brit kormányfő. David Cameront fogadja Klaus Johannis államfő, és tárgyal Dacian Cioloş miniszterelnökkel is.

Dacian Cioloş kedden elmondta, a Nagy-Britannia uniós tagságáról tartandó népszavazás lesz a találkozójuk egyik témája. Természetesen tárgyalnak majd a brit-román kapcsolatok alakulásáról, illetve a menekültkérdésről is.

David Cameron a jövő hétvégi EU-csúcs előtt érkezik Romániába. Az Európai Tanács ülésének legfontosabb napirendi pontja ismét a migránskérdés lesz. A brit kormányfő a múlt héten Bulgáriában volt hivatalos látogatáson.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »