Lajcák lesz a Smer kampányarca

Miroslav Lajčák külügyminiszter előkelő helyre kerül a Smer választási listáján, ő lesz a párt egyik kampányarca is.

Ján Baránek politikai elemző szerint Lajčák elsősorban a poszonyi és a városi választókat szólíthatja meg, akiket nemcsak az egzisztenciális problémák kötnek le, hanem a külügyek iránt is érdeklődnek. Hozzátette ugyanakkor: mivel a pozsonyi és kassai lakosok nagy többségben a jobboldali pártokra voksolnak, Ficóék ezzel a húzással túl nagyot nem fognak „kaszálni”. Több jelenlegi képviselő nem kerül fel a párt választási listájára, többek között Mojmír Mamojka, a parlament iskolai bizottságának elnöke, Viera Tomanová volt munkaügyi miniszter és Ivan Varga sem.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »