Három magyar párt indul a szlovák választásokon

Egyedül indul a jövő évi parlamenti választásokon a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség – erről is döntött a párt szombaton, Búcson megtartott országos kongresszusa.

Az elnökség javaslata alapján 50-50-50 jelölt kerül a listára a kelet-, a közép- és a nyugat-szlovákiai régióból, a jelöltek sorrendjéről az elnökség dönt majd. Helyet kapnak a listán olyan pártonkívüliek is, akik azonosulnak a párt programjával, ideológiájával. Konkrét nevek egyelőre nem hangzottak el. Fehér Csaba pártelnök lapunknak elmondta, hogy más szlovákiai magyar pártok nem keresték meg őket. Az önálló megmérettetést viszont nem érzi hátránynak. A párt vezetői úgy vélik, az MKDSZ támogatottsága az elmúlt hónapokban fokozatosan erősödik. Több olyan esetről is beszámoltak, amikor volt MKP-tagok léptek át az MKDSZ-be; legutóbb Mrva Olga és négy társa a pozsonyi régióból; Mrva Olga az MKP ružinovi alapszervezetének elnöke volt. Fehér szerint az MKDSZ 2016. március 5-e után megkerülhetetlen politikai erő lesz Szlovákiában.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »