Román miniszter: olaj lenne a tűzre az autonómia

Az autonómiának nincs mit keresnie a romániai közbeszédben, egy demokratikus országban a kisebbségeknek be kell tartaniuk az alkotmányt és a törvényeket – üzente szombaton a romániai magyar érdekvédelmi szervezeteinek Mircea Dușa.

A védelmi miniszter a székelyföldi románok képviselőivel tartott marosfői találkozón beszélt erről. Kifejtette, hogy a területi autonómia emlegetése „csak olajat önt a tűzre”, mert ellentmond az alkotmány első cikkelyével, amely kimondja a román állam szuverenitását.

Dușa emlékeztette a különbözi állami tisztégben lévő magyarokat arra, hogy hivatali esküjük az alkotmány és a törvények oltalmazására kötelezi őket, és gyakran megszegik ezt az esküt. „Azt üzenem nekik, hogy ne uszítsák az általuk képviselt közösséget a román többség ellen” – idézte az Agerpres a szociáldemokrata politikust.

A miniszter méltatta a székelyföldi románok tíz évvel ezelőtt megalapított szervezetének eddigi tevékenységét. Szerinte a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának egyensúlyteremtő szerepe volt a régióban, és hozzájárult ahhoz, hogy a politikusok által keltett etnikumközi feszültségek ne befolyásolják a románok és a magyarok együttélését.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »