Így látja a német sajtó a magyarországi folyamatokat

Pódiumbeszélgetést tartottak hétfő este Berlinben a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) korábbi elemzéséről, amelyben a tekintélyes kutatóintézet a német sajtó Magyarországról szóló tudósításait elemezte.

A még a nyáron bemutatott elemzés szerint a tudósításokból „torz kép” bontakozik ki, amelyet a német politikai közélet „egyre inkább magáévá tesz”, holott „Magyarország továbbra is szabad és demokratikus jogállam, amelyben a sajtó nem szenved cenzúrától, az igazságszolgáltatás intézményi függetlensége adott, az Orbán-kormány pedig nem támogatja az antiszemitizmust”.

Az elemzés körüli németországi és magyarországi vitákhoz kapcsolódott a DGAP pódiumbeszélgetése is, amelyen az intézet Magyarországgal foglalkozó kutatócsoportjának elnöke, Klaus von Dohnanyi egykori német szövetségi oktatási és tudományos miniszter, volt hamburgi főpolgármester, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa kiemelte: kiáll az anyag valamennyi megállapítása mellett, és igen sok tényadat alapján tudja igazolni azokat.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »