A menekültekre is gondolnak Svédország jövő évi költségvetésében

A svéd kormány 24 milliárd koronával, vagyis átszámítva körülbelül 792 milliárd forinttal növeli a munkahelyteremtésre, a romló oktatási eredmények javítására és az országba érkező menekültek ellátására szánt keretösszeget a jövő évre tervezett költségvetésben – jelentette be a balközép kormány hétfőn.

Ezen az összegen belül a kormány nagyjából 5,5 milliárd koronát szán a lakáshiány enyhítésére, a tanárok fizetésének emelésére, a legrosszabban teljesítő iskolák felzárkóztatására, a nyugdíjasok adóterheinek csökkentésére és a klímaváltozás elleni küzdelemre.

A svéd kormány több mint 1 milliárd koronával támogatja a helyi önkormányzatokat a menekültekkel kapcsolatos feladataik ellátásában. Svédország körülbelül 80 ezer menekült érkezésével számol idén.

A kihívások leküzdéséhez elengedhetetlen, hogy befektessünk Svédországba – mondta Magdalena Andersson pénzügyminiszter. Hozzátette: be kell fektetni az otthonteremtésbe, az infrastruktúrába, a tudásba és versenyképességbe, a fenntartható társadalom kialakításába.

Az extra kiadásokat a kormány az adókedvezmények mérséklésével, valamint az üzemanyagadó növelésével fedezné.

A svéd gazdaság idén és jövőre is várhatóan 2,8 százalékkal bővül. A növekedést veszélyeztetheti ugyanakkor a kínai gazdaság lassulása, valamint a szomszédos Finnország és Norvégia gazdasági problémái is.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »