A francia külügyminiszter bírálta a magyar határzárat

Laurent Fabius francia külügyminiszter „botrányosnak” nevezte egyes kelet-európai országok viselkedését a menekültválsággal kapcsolatban, s Magyarországot külön bírálta a határzár miatt.

„Amikor azt látom, hogy egyes európai országok nem fogadják el a kontingenseket (a menekültek elosztását), ez botrányos” – mondta vasárnap a francia diplomácia vezetője az Europe 1 kereskedelmi rádiónak, az I-Télé hírtelevíziónak és a Le Monde című napilapnak adott közös interjúban. Újságírói kérdésre elmondta, hogy ezek az országok „Európa keleti felén” vannak.

„A politikailag üldözött embereket, akik háború sújtotta országokból jönnek, be kell tudni fogadni. Ezt menekültjognak nevezik. Reagálni kell. Minden országnak reagálni kell” – hangsúlyozta Fabius. „Franciaország megtette, Németország már megtette” – tette hozzá.

Fabius saját szavai szerint „nagyon szigorúan” ítéli meg Magyarország fellépését, amely szerinte „nem tartja tiszteletben a közös európai értékeket”, amikor határzárat épít. „Olyan drótkerítés felhúzása, amelyet még állatoknak sem csinálnak, nem az értékek tiszteletben tartása” – fogalmazott a külügyminiszter. Szerinte „természetesen” fel kell számolni a falat, és az Európai Uniónak „komoly és szigorú” tárgyalásokat kell az ügyben folytatnia az ország vezetőivel.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »