Új nemzetközi szervezethez csatlakozott Magyarország

Szijjártó Péter külügyér június elején jelentette be, hogy hazánk újranyitja nagykövetségeit Kolumbiában és Peruban, ezáltal a latin-amerikai térség legdinamikusabban növekvő országai által alkotott Csendes-óceáni Szövetség valamennyi tagállamában is hivatalos diplomáciai képviselettel rendelkezünk majd. Az integrációs szervezet oszágai felé mutatott elköteleződés egyik jele, hogy hazánk korábban kérelmezte a megfigyelői státuszt, amelyet immár el is nyert.

Az El Financiero mexikói lap értesülései szerint Magyarország megfigyelőként felvételt nyert a Csendes-óceáni Szövetségbe (Alianza del Pacífico – AdP). A kérelemről az integrációs szervezet négy tagországának állam- és kormányfői döntöttek július elején Peruban az AdP X. Csúcstalálkozóján, s a kelet-európai térségből hazánkon kívül egyedül Lengyelország kapott megfigyelői tagságot a szervezetben, amelynek alapító tagjai Chile, Kolumbia, Mexikó és Peru.

A magyar kormány szerint a megfigyelői státusz elnyerése a déli nyitás politikájának első jelentős diplomáciai eredménye Latin-Amerikában.

A Kitekintő.hu szakértői korábban a hvg.hu megkeresésére már jelezték, hogy Magyarország nem véletlenül fordít kiemelt figyelmet az AdP-re: ezek az országok a régió többi államához képest nyitottabb gazdaságpolitikát folytatnak, és már rendelkeznek szabadkereskedelmi megállapodással az Európai Unióval. Alapvetően szabadkereskedelmi keretrendszer nagy könnyítést jelent az európai, így a magyar cégeknek is a piacra jutásban.

Café y mate

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »