Kína: katonai titkokat adtak el külföldi titkosszolgálatoknak

Katonai információk külföldi titkosszolgálatoknak történő értékesítéséért vettek őrizetbe négy embert Kína Szecsuan tartományában – számolt be honlapján a Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) csütörtökön.

Valamennyien egy, a védelmi ipar közelebbről meg nem nevezett létesítményében, egy Aknakereső kódnevű, belső elhárító művelet során akadtak horogra. Nem tudták egymásról, hogy ugyanannak a megbízónak dolgoznak.

A délnyugati tartomány állambiztonsági illetékeseinek közlése szerint a négy polgári személy csúcstechnológiát képviselő, illetve új fejlesztésű fegyverekkel kapcsolatos kutatással, kísérletekkel és gyártással kapcsolatos információkat szivárogtatott ki. A gyanúsítottak a külföldiektől feladatul kapták a területen dolgozó, együttműködésre alkalmasnak tűnő műszaki szakemberek „beajánlását” is.

A helyi sajtó szerint többségüket az interneten, a közösségi média alkalmazásainak segítségével környékezték meg, illetve szervezték be, és pénzt ajánlva vették rá a munkára.

Kínában általában nem jellemző, hogy kémkedéssel kapcsolatos ügyekről jelennek meg hírek a sajtóban, Szecsuanban sem történt ilyen az elmúlt tíz évben. Ugyanakkor márciusban például a központi sajtó közölte, hogy kémkedésért, katonai objektumok külföldiek megbízásából való fényképezéséért és a képek külföldre juttatásáért hét, illetve hat év börtönbüntetésre ítéltek két kínai férfit. A megbízók kilététét, nemzetiségét nem hozták nyilvánosságra.

Tavaly letartóztattak egy embert, aki a kelet-kínai Csingtao kikötőjében megbízásból fényképeket készített Kína repülőgép-hordozójáról és azokat egy külföldinek adta el. Egy másik férfi ugyanebben az évben a déli Kuangtung tartományban 10 év börtönt kapott 23 titkosított dokumentum és fotók külföldi kémekhez való eljuttatásáért. 2007 óta tevékenykedett és maga is több informátort beszervezett.

A kínai törvényhozás tavaly ősszel fogadta el az állambiztonság átfogó védelmét szolgáló új kémelhárítási jogszabályt, amelyben egyebek mellett meghatározták a kémkedés fogalmát.

A Központi Katonai Bizottság (KKB) ezzel egy időben felhívta a katonák figyelmét arra, hogy mennyire fontos és szükséges a katonai titkok szigorú, biztonságos kezelése. „A hadseregnek fokoznia kell éberségét ellenfeleivel szemben, továbbá biztosítania kell a katonai titkok szigorú, biztonságos kezelését” – állt az ország legfőbb katonai testülete által kiadott dokumentumban.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »