Juncker is kiborult a görögökre

Az Európai Bizottság elnöke arra kérte a görögöket, hogy mondjanak igent a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásra a július 5-én tartandó népszavazáson

Alekszisz Ciprasz miniszterelnököt arra szólította fel, hogy „mondja el az igazságot a görög népnek”.

A Brüsszelben hétfőn tartott sajtótájékoztatóján Jean-Claude Juncker leszögezte: az igenek győzelmével a görögök azt az üzenetét küldenék, hogy az euróövezetben és az Európai Unióban akarnak maradni. A luxemburgi politikus hangsúlyozta, hogy a nemzetközi hitelezők nem „egy ostoba megszorító”, hanem egy kemény, de tisztességes javaslatcsomagot terjesztettek a görög kormány elé.

A görög vezetőkkel szemben rendkívül bíráló hangvételű nyilatkozatában Juncker kijelentette, hogy mélyen csalódott az adósságtárgyalások kudarca miatt, és úgy érzi, elárulták, nem vették kellőképpen figyelembe a válság megoldására tett erőfeszítéseit.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »