Fico: tiszteletben kell tartani a magyar döntéseket

Tiszteletben kell tartani Magyarországot és döntéseit a nagy nyomás miatt, amely a migránsok beáramlása miatt nehezedik rá – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő szerdán a pozsonyi kormány Rózsahegyen (Ruzomberok) tartott kihelyezett ülése után.

Kijelentéséről cseh médiaforrások számoltak be, hangsúlyozva: a szlovák kormány tartósan a menekültek kötelező kvóták alapján történő újraelosztásának ellenzője, és nem bírálja Magyarországot azon döntése miatt sem, hogy Budapest felfüggesztette a migránsok visszafogadását más uniós országokból.

Robert Fico a cseh híradások szerint annak a nézetének is hangot adott, hogy a menekültprobléma megoldásának érdekében egyeztetést kell folytatni Magyarországgal, és ebben a párbeszédben nem lehet helyük az érzelmeknek.

A szlovák miniszterelnök kérdésre válaszolva nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a migránsok okozta válság orvoslásához nyújtandó segítségként országa befogadjon néhány menekültet, de hangsúlyozta, hogy erre csak az önkéntesség elve mentén kerülhet sor. „Nem zárom ki, hogy néhány családot befogadhatunk, de csak az önkéntesség elve alapján (…), el tudnám ezt képzelni például néhány szíriai keresztény család esetében, amennyiben veszély fenyegeti őket” – fogalmazott Robert Fico.

A szlovák törvényhozás szerdán az Európai Unió (EU) által szorgalmazott, a menekültek kötelező kvóták alapján történő újraelosztását bevezető jogszabályt elutasító határozatot fogadott el. Az erről szóló vitában előző nap felszólaló Robert Fico kormányfő kilátásba helyezte, hogy amennyiben az Európai Bizottság elfogadja a jogszabályjavaslatot, a szlovák kormány fontolóra veszi, hogy népszavazást kezdeményezzen a menekültkérdésről, s így próbálja meg elkerülni a pozsonyi kabinet számára elfogadhatatlan brüsszeli döntés következményeit.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »