Kínában az internettől fél a hatalom

Az internet ideológiai csatatérré vált, mely kiváló terepet jelent a “nyugati ellenséges erők” számára akár arra is, hogy forradalmat szítsanak Kínában – állítja a kínai hadsereg hivatalos lapja egy szerkesztőségi cikkében.

A Népi Felszabadító Hadsereg újságja az internetes ideológiai biztonság fenntartásának szükségességére figyelmeztet, a világháló ennek hiányában ugyanis jelentős veszélyek forrásaként szolgálhat a cikkíró szerint. Az internet eszmék csataterévé fejlődött, s aki jobban szabályozni tudja azt, az nyeri a háborút – fogalmaznak a lapban.

Ellenséges nyugati erők kisebb számú kínai “ideológiai árulóval” együtt a világhálót használva rossz szándékkal támadják a Kínai Kommunista Pártot, annak alapítóit, hőseit – fogalmaz a cikk, melyet a Csiusi (Igazság Keresése) című központi kiadvány honlapja is átvett. Az emögött álló szándék az, hogy a fent említett csoportok univerzális értékek, alkotmányos demokrácia hirdetésével összezavarják az embereket, végül pedig „színes forradalom” kirobbantásával megbuktassák a fennálló berendezkedést – állította az újság cikkében, a volt szovjet tagköztársaságokban a 2000-es évek elején indult mozgalmakra utalva. Egy rezsim egyik napról a másikra való bukása gyakran az eszmék hosszú távú eróziójának következményeként történik meg – figyelmeztet az írás.

A cikk szerint a hadseregnek ma már nem csak a hagyományos csatatereken kell biztosítania a nemzeti szuverenitást és biztonságot, de a politikai és ideológiai biztonságot is védenie kell az internet “láthatatlan csataterén”, s az “online Nagy Fal” barikádjai mögött.

Szerdán Hszi Csin-ping kínai elnök is megszólalt a témában, aki úgy fogalmazott: a párttagoknak az új média prominens értelmiségieivel jó kapcsolatokat szükséges ápolniuk, s meg kell győzniük őket a párt vezetésének elfogadásáról, emellett a kibertér megtisztítására kell buzdítaniuk őket.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »