Irán és a közel-keleti gócpontok

Az áprilisi keretmegállapodást követően zajlanak a találgatások arról, hogy mi lesz a végkimenetele a nukleáris tárgyalásoknak. Úgy tűnik azonban, hogy Irán számára égetőbb problémát jelentenek a térség egyéb konfliktuspontjai.

Javad Zarif iráni külügyminiszter nemrég a New York Times hasábjain közölt írást Üzenet Iránból címmel, amelyben hangsúlyozta, hogy itt az ideje továbblépni ezen a „mesterségesen előidézett válságon”, és a régió sokkal fontosabb kérdéseivel foglalkozni. 

Az Iszlám Köztársaság külügyminisztere nem másra, mint a nukleáris tárgyalásokra gondolt, amely iráni szempontból kétségtelenül egy mesterségesen kreált probléma, miután az iráni retorika szerint a nukleáris program kizárólag békés, polgári célokat szolgál. 

Természetesen nem szabad azt állítani, hogy Teherán számára kis jelentőségű lenne a nukleáris tárgyalások eredménye, miután a szankciók eltörlése révén az iráni gazdaság jóval nagyobb teljesítményre lenne képes, de nem szabad elfelejteni, hogy Irán körülbelül harminc éve él a szankciók jelentette korlátozások alatt, és mindig megtalálta a módját ennek a lehetőségekhez mérten való kiküszöbölésére.

Irán számára sokkal égetőbb problémát jelent a terrorszervezetek aktivitása a térségben, és ebből kifolyólag az e szervezetek működését lehetővé tevő instabil államok helyzete, mint Szíria, Irak vagy éppen Jemen. Ezek azok a prioritások, amik meghatározzák az iráni térségbeli politikát. Maga Zarif is megjegyzi, hogy Irán képes volt ellenállni „azoknak az instabilitást okozó viharoknak, amelyek máshol sebeket ejtettek.” Ugyanakkor a más államban jelentkező problémák természetesen a teheráni vezetés számára is fejtörést okoznak. 

Kétségtelen, hogy Iránnak az arab tavasz sodrában nem kellett olyan következményekkel számolnia, mint például az egyiptomi, a szíriai vagy a jemeni vezetésnek, ebből kifolyólag nem dőlt káoszba az ország, és a terrorfenyegetettség sem emelkedett jelentős mértékben.

Az iráni külpolitika – amellett, hogy Szíriában és Irakban nagy erőkkel is részt vesz a terrorizmus elleni harcban, és Aszad, illetve az iraki síita vezetés védelmében – a tárgyalásos megoldásokra helyezi a hangsúlyt, kiváltképp Jemenben, amely már csak abból is fakad, hogy „az ember nem szállhat szembe az al-Kaidával és szellemi testvérszervezeteivel, miközben gyakorlatilag lehetővé teszi azok növekedését Jemenben és Szíriában”, fogalmaz Zarif. 

Ugyanakkor e válságokban jelentős érdekkülönbségek uralkodnak a releváns térségbeli szereplők között, és ennek áthidalására nem sok esély nyílik. Zarif hangsúlyozza, hogy esedékes lenne már egy regionális dialógus kezdeményezése, amely megvitatná a térség problémáit. Jemenben azonnali tűzszünetre, a humanitárius támogatások eljutattására, és a jemeni csoportok közti tárgyalásos megoldásra van szükség a külügyminiszter szerint, ami adott esetben egy egységkormányt eredményezhetne. 

E regionális diskurzusoknak azonban olyan alapvető elveken kell nyugodnia, mint a szuverenitás, a területi integritás, a határok sérthetetlensége, az erőszakalkalmazás és az erőszakkal való fenyegetés tilalma, valamint a viták békés rendezésének elve. Az iráni álláspont szerint egy ilyen regionális párbeszéd keretében előmozdítható lehet a térségbeli államok közti együttműködés, a közös fellépés a regionális problémák kezelésében, illetve alapvető bizalom- és biztonságerősítő intézkedések foganatosítása. Zarif kiemeli, hogy nagy szükség van az ENSZ e célokat támogató tevékenységére is, a nemzetközi közösség „nem kerülheti tovább a Perzsa-öböl szélesebb értelemben vett régiójában zajló felfordulás gyökereinek azonosítását.” 

„Ezt az egyedülálló lehetőséget a tárgyalásra nem szabad elpazarolni”, zárta írását az iráni külügyminiszter. E mondat pedig jól megragadja Teherán prioritásait. Tény, hogy egy regionális párbeszéd a térséget érintő legfontosabb problémákról még régóta napirenden kellene, hogy legyen, azonban ennek megvalósulása körül már számos kérdőjel mutatkozik. 

Irán regionális hatalommá vált, fontos és megkerülhetetlen szereplője a térségnek, ahol jelenleg a régió államai közül az egyik legnagyobb befolyással bír. Bármilyen kezdeményezés, amiben Irán játszhatná a főszerepet, „szentesítené” ezt az állapotot, formálisan is elismerésre kerülhetne az Iszlám Köztársaság befolyásos pozíciója. 

Ezt azonban sem Szaúd-Arábia, sem szövetségesei nem szeretnék elismerni. A szaúdiak vezette koalíció Jemenben ugyan a vérontás befejezését és a rend helyreállását kívánják, ugyanakkor egy tárgyalásos rendezés végkimenetele akár hátrányos is lehet rájuk nézve. A reálpolitikai megfontolások a hatalom és a befolyás céljából háttérbe szorítják a békés, tárgyalásos megoldásokat. Egy ilyen környezetben az iráni kezdeményezés figyelemre méltó, ugyanakkor – sajnálatos módon – kevés esély nyílik arra, hogy a térség hatalmai és kisebb államai közti együttműködés révén a regionális problémák megoldódjanak.

És ez nem csak Jemenre igaz. Szíriában ugyanez a helyzet. Egy olyan Szaúd-Arábiának vagy Törökországnak, amely gyűlöli Aszadot és a bukását szeretné látni, azok az idealista elképzelések, amelyek úgy tűzik ki célul a békét, hogy Aszad hatalmon marad, elfogadhatatlanok. Márpedig Aszad Irán szövetségese, és nem valószínű, hogy Teherán szívesen látná őt távozni. 

Ezek az alapvető érdekkülönbségek beárnyékolják a regionális konfliktusok megoldási lehetőségeit, és még nem is beszéltünk a nemzetközi közösség, kiváltképp az Egyesült Államok, Kína vagy éppen Oroszország szerepéről. A bonyolult kapcsolatrendszerek és ellentétek megnehezítenek mindenféle együttműködést nem csak a térségben, de az egész világon is.

Az iráni álláspont kétségtelenül a legemberségesebb és legcélravezetőbb a pusztítást és a terrorizmust megszenvedő népek számára, de a döntéseket nem ők hozzák meg. Vezetőik pedig a hatalompolitikai megfontolások által vezérelve más szempontokat helyeznek előtérbe.