Felvétel készül minden bírósági tárgyalásról

Hétfőtől minden bírósági tárgyalást rögzíteni kell, a hangfelvételt pedig csatolni kell a vádirathoz. Tomáš Borec igazságügyi miniszter szerint az intézkedésnek köszönhetően átláthatóbbá és hatékonyabbá válik az ügyintézés a bíróságokon, írja az Új Szó.

Márciustól a polgári és a büntetőjogi perekről is hangfelvételt kell készíteni. Az igazságügyi tárca tavaly nyáron kezdte meg a mintegy 510 tárgyalóterem felszerelését. A szükséges berendezések beszerelése mellett már az iskolázásokat is lefolytatták. A beruházás mintegy 230 ezer euróba került, melyet a tárca a svájci pénzügyi mechanizbusból finanszírozott.

Tomáš Borec tárcavezető szerint a hangrögzítés segít a jogérvényesítésben és méltóságteljesebbé teszi a tárgyalásokat. „A törvény módosítása a gyakorlatban mindössze egyetlen változást hoz magával, a tárgyalás kezdete előtt be kell kapcsolni a hangrögzítőt. A felvételeket archiválják és részét képezi a vádiratnak, de továbbra is készül jegyzőkönyv” – mondta Alexandra Donevová, az igazságügyi minisztérium szóvivője. Hozzátette, a felvételek segítségével könnyen meg tudják oldani az olyan vitákat, amikor a pereskedő felek nem értenek egyet a jegyzőkönyvben foglaltakkal.

Az érintettek másolatot is kérhetnek majd a hangfelvételről. Bár az igazságügyi tárca azt állítja, több bíró is készít hangfelvételt a tárgyalásokról, a gyakorlat egészen mást mutat. A lapunknak nyilatkozó bírósági alkalmazottak egybehangzóan azt mondták, általában tízből egy bíró készít hangfelvételt a tárgyalásokról. Miközben munkájukat jelentősen megkönnyítené, ha utólag készíthetnék el a tárgyalások jegyzőkönyveit és nem kellene végig jelen lenniük a tárgyaláson.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »