Kemény évek várnak Kínára

Próbára teheti Kína külpolitikáját az előttünk álló időszak. Míg az elmúlt években, sőt évtizedekben a viszonylag nyugodt és az ország belső fejlődésének kedvező nemzetközi környezet biztosítása volt Peking egyik fő kül- és gazdaságpolitikai prioritása, addig 2016-tól kezdve a kelet-ázsiai politikai csillagkép olyan ritka együttállása következik be, amely komolyan veszélyeztetheti a kínai stratégia fenntarthatóságát, és akár a kelet-ázsiai térség biztonságát is. A következő évek kínai kihívásait a Central and Eastern European Center for Asian Studies elnöke elemzi.

Az első világháború századik évfordulóján divatossá vált kutatói és újságírói körökben is a 1914. vagy éppen 1939. és az oda vezető időszakok összehasonlítása 2014-gyel. A világ óriásit változott az elmúlt évszázadban, így bármilyen történelmi analógia természetszerűleg bicegős, pontatlan. Ugyanakkor a nemzetközi kapcsolatok tudományának egyik elismert eleme a hegemón stabilitás, a hegemón ciklusok illetve hegemón háborúk elmélete. Tengernyi szakirodalom foglalkozik e kérdéskörrel, amelyet összefoglalóan a nemzetközi hatalomátadás elméleteinek nevezhetünk. Anélkül, hogy unalmasnak tűnő fejtegetésekbe bonyolódnánk, érdemes néhány alapgondolatot kiemelni. A témát kutató szakértők nagyjából egyetértenek abban, hogy a nemzetközi kapcsolatok története páratlan hatalmú államok domináns időszakainak egymást követő sorozataként is felfogható. Ezek a ciklusok a globalizáció kezdetéig időnként párhuzamosan futottak (pl. a Római Birodalom nyugaton és a Kínai Császárság keleten), majd a nagy földrajzi felfedezések időszakától kezdve fokozatosan világméretűvé váltak. A hegemón, azaz más országok által leküzdhetetlen erejű állam puszta léte viszonylagos stabilitást és békét hozott az adott időszakban, hiszen nem volt értelme komoly háborúba kezdeni ellene a biztos vereség tudatában. Így uralta a Pax Romana Európát és a Földközi-tenger vidékét évszázadokon át, majd a középkor zűrzavara után a Pax Hispanica, a Pax Britannica és végül a Pax Americana a világ egyre növekvő térségeit. 

Egy-egy ciklusváltás nem annyira pontos időponthoz kötődik, hanem inkább egy átmeneti, kaotikus időszak jellemzi, amely többnyire háborút jelentett a korábbi évszázadokban. Ugyanakkor – nem meglepő módon – a politikai és katonai változások mögötti gazdasági folyamatok játszották az igazán döntő szerepet. Ezért is ijesztő az a mintázat, ahogy a nagy gazdasági (világ)válságokat követik pár évvel, évtizeddel később a nagy háborúk. Az első világháborút megelőző ún. hosszú gazdasági világválság (1873-1896) még a kornak megfelelő viszonylagos lassúsággal kúszott végig a fél bolygón. Legmélyebben Nagy-Britanniát érintette, így komolyan hozzájárulhatott a Pax Britannica meggyengüléséhez, miközben a Német Császárság relatíve megerősödött a század végére. Már gyorsabban zajlott le a nagy válság 1929. és 1933. között, és hamarabb is követte azt egy újabb világégés. Bizonyos szempontból a hidegháború is egy atipikus hegemón háborúnak tekinthető, ahol már egyértelműen a gazdasági teljesítmény területén tapasztalható különbségek vezettek a végkifejlethez. Tehát a politikai-katonai változások hullámát megelőzi a gazdasági változások hulláma, amelynek során a feltörekvő új hatalom gazdasági teljesítménye megelőzi a regnáló hegemónét (pl. az Egyesült Államok már a XIX. század végére lehagyta Nagy-Britanniát), majd a konjunktúra során kialakuló egyensúlytalanságok gazdasági válsághoz vezetnek, amely éppen a központi szerepet játszó hegemónt sújtja a leginkább.

A fenti mondatokat követően már nyilván senkinek sincs kétsége, hogy Kínával folytatjuk az eszmefuttatást. A Kínai Népköztársaság 2010-ben vált a világ legnagyobb ipari termelőjévé, leelőzve az Egyesült Államokat, 2013 végére vásárlóerő-paritáson számolva már a teljes GDP tekintetében is a bolygó legnagyobb gazdaságává vált, és a várakozások szerint a 2024-re nem csupán utoléri, hanem állva is hagyja az amerikai gazdaságot nominális értelemben is.

Ez a fenomenális növekedés azonban nem magától értetődő: egy ekkora méretű ország esetében az optimális nemzetközi politikai és gazdasági környezet alapvető fontosságú. Nem véletlen, hogy Teng Hsziao-pingtól a mai kínai vezetőkig mindenki azon dolgozott, hogy az ország számára biztosítsák a fejlődéshez szükséges viszonylag nyugodt és stabil nemzetközi környezetet. Csiang Cö-min elnök-pártfőtitkár ezt a XXI. század legelején úgy fogalmazta meg, hogy Kínának két évtizednyi „ablakperiódusra” van szüksége ahhoz, hogy belső problémáit megoldva a világ élvonalába kerülhessen. Azon elég sokáig lehetne vitatkozni, hogy a 2008-ban kezdődött világválság fényében mennyire valósult meg ez az ablakperiódus. Egyfelől a KNK valóban relatíve erősebben került ki ebből az időszakból, másfelől súlyos gazdasági és társadalmi problémái is adódtak az elmúlt évek lanyha világgazdasági fejlődéséből.

Most, a nyugalomban töltendő két évtized háromnegyedénél járva a kínai növekedés jelentősen lelassult, miközben már az elmúlt években is erősödtek a nacionalista hangok az országban (és ellentétes előjellel a környező Japánban, Vietnamban, a Fülöp-szigeteken és Tajvanon is), ráadásul a kínai külpolitikának egy olyan politikai eseménysorra kell felkészülnie, amely erősen meghatározza majd Kelet-Ázsia következő két évét és az azt követő időszakot.

Ugyanis jövő év januárjában kerül sor a valószínűleg komoly változásokat megindító tajvani elnökválasztásra, nyáron a fülöp-szigeteki, majd novemberben az amerikai elnökválasztásra. Ugyanebben az évben Vietnamban egyszerre jár le az elnök, a miniszterelnök és a pártfőtitkár mandátuma. Várhatóan 2017 tavaszán Hongkongban jön el a már most nagy hullámokat kavaró kormányzóválasztás, ugyanezen év novemberben pedig Hszi Csin-ping  pártfőtitkári (majd elnöki) „újraválasztásra” kerül majd sor Pekingben. Sőt, legkésőbb 2018-ban Japánban is újabb választásra készülnek majd. Bónuszként az amúgy is zavaros időszakot bármikor tovább bonyolíthatja Észak-Korea egy-egy opportunista húzása.

Tajpej

A Kína által renegát tartománynak tekintett, ám az Egyesült Államok által a II. világháború óta támogatott sziget az elmúlt évtizedekben ellentmondásokkal tűzdelt viszonyban volt a Népköztársasággal. A korábbi, gyakran nyílt háborúval fenyegető feszült viszony Ma Jing-csiu elnök és a Kuomintang (KMT) 2008-as újbóli hatalomra kerülésével indult enyhülésnek. A helyzet annyit javult, hogy mára milliószámra keresik fel szárazföldi kínaiak a szubtrópusi szigetet, közvetlen repülőjáratok százai közlekednek hetente a Tajvan-szoros két partja között és több százmilliárd dollárnyi működőtőke áramlott a fejlett tajvani cégek által a KNK-ban létrehozott gyárakba. Ugyanakkor a tajvani lakosság továbbra is gyanakvóan tekint a Népköztársaságra, sokan támogatnák a függetlenség hivatalos kikiáltását, bár eddig a többség továbbra is a jelenlegi status quo fenntartása mellett tette le a voksát. Azonban a 2014 novemberében rendezett helyhatósági választások a KMT jelentős meggyengülését, és a függetlenséget támogató Demokratikus Progresszív Párt (DPP) győzelmét hozták. Ennek fényében könnyen elképzelhető, hogy a 2016-ban esedékes elnökválasztások a DPP győzelmét hozhatják, potenciális politikai feszültséget szítva a térségben, hiszen Peking törvényileg katonai invázióra kötelezte magát a sziget függetlenségének kimondása esetén, miközben az Egyesült Államok szintén törvényben rögzítette, hogy megvédi Tajvant. Nyilvánvaló, hogy sem Peking, sem Washington nem érdekelt abban, hogy a tajpeji politikusok miatt fegyveres konfliktusba keveredjen, de ez nem garancia semmire.

Vietnam és a Fülöp-szigetek

2016 januárjában a kommunista párt főtitkárának, júniusban a miniszterelnöknek, júliusban pedig az államfőnek is lejár a mandátuma Vietnamban, amely a Fülöp-szigetek mellett a legfeszültebb viszonyt ápolja Pekinggel a Dél-kínai-tenger szigetvitái miatt. A Fülöp-szigeteken szintén júniusban ér véget Benigno Aquino elnöki terminusa. Nem lenne meglepő, ha a Kínához fűződő viszony mindkét délkelet-ázsiai országban a belpolitika egyik legfontosabb témájává válna a változások idején.

Washington

Egyértelműen az amerikai elnökválasztás kimenetele lesz a legnagyobb hatással az ázsiai-csendes-óceáni térség jövőjére és a Kína-USA kapcsolatokra. Ráadásul a helyzet e téren is inkább negatívumokkal fenyeget, hiszen jelen állás szerint vagy egy, Kínával szemben keményebb hangvételű republikánus lehet a befutó, vagy Hillary Clinton. Érdemes felhívni a figyelmet, hogy a kínaiak Clintont tartják a tökösebbnek, és épp ezért tőle tartanak jobban.

Hongkong

Az elmúlt év második felében tele volt a világsajtó a hongkongi esernyős forradalommal, pedig az tulajdonképpen csak felvezetés volt a 2017-ben esedékes kormányzóválasztáshoz. A mai napig húzódó tiltakozások fő oka az, hogy a hongkongiak egy része szerint Peking nem tett eleget a város 1997-es visszacsatolásáról szóló tárgyalások során tett ígéretének. Hongkongi olvasat szerint 2017-ben általános és szabad kormányzóválasztásnak kellene következnie, ahol minden választópolgár szavazhat, és mindenki választható is lenne. Ellenben Peking egy, az eddig a kormányzót megválasztó testület által kijelölt 3-5 jelölt közötti választást engedne csak a hongkongiak számára. Dacára a tiltakozásoknak, a központi kormány nem engedett saját álláspontjából, így a választások időpontjához közeledve egyre feszültebbé válhat a helyzet Hongkongban is.

Peking

2017 őszén kerül majd sor a Kínai Kommunista Párt 19. Kongresszusára, amely Hszi Csin-ping első párttitkári terminusának végét jelenti majd, 2018 tavaszán pedig államfői teljesítménye kerül majd mérlegre. Szinte bizonyos, hogy az eddigi szokásjognak megfelelően Hszi újrázhat majd mindkét pozícióban, mégis könnyen elképzelhető, hogy a párton belüli radikálisabb, nacionalistább erőcsoportok (és mellesleg a közvélemény) megnyerése érdekében az elnök erősebb hangot üt meg a nemzetközi porondon is. Egyfelől ekkorra már szerencsére túl leszünk a tajvani, hongkongi és amerikai választások esetleg retorikailag keményebb időszakán, másfelől azonban ha ezek bármelyike jelentős változásokat hoz majd magával, akkor azt felerősíthetik a pekingi politikai folyamatok.

Tokió

Könnyen elképzelhető, hogy 2018-ig még több általános választás is lezajlik majd Japánban, hiszen a szigetországban átlagosan alig másfél évente cserélődnek a kormányok. Ugyanakkor Abe Sinzó miniszterelnök a 2014 decemberében tartott előre hozott választásokon – úgy tűnik – jó időre biztosította hatalmát. Akárhogy is lesz, Abe számos olyan témát emelt be a japán közbeszédbe és belpolitikába, amely a pekingi olvasat szerint a nacionalizmus, sőt, militarizmus rémképét vetíti előre. Egyelőre nem világos, hogy Tokió legfontosabb szövetségese, Washington miként viszonyulna egy újra megerősödő japán haderőhöz, vagy horribile dictu atomhatalommá válásához, de az biztos, hogy Peking rosszul. Alig találni még két országot, amely kölcsönösen ilyen negatívan ítélné meg egymást, hiszen mindkét országban 90 százalék körül mozog azok aránya, akik gyűlölik a másik felet. Ebből pedig rendkívül nagy adag politikai tőkét lehet kovácsolni.

Mindeközben Phenjanban

Nehéz elképzelni annál jobb szórakozást Kim Dzsongun számára, mint amikor mindenki utálja egymást szomszédjai közül. Amíg nem tör ki totális háború Kelet-Ázsiában, addig valószínűleg mindenki abban lenne érdekelt, hogy legalább Észak-Korea nyugton maradjon, és ez sok pénzt megérne nekik. Ugyanakkor, ha Peking nyomás alatt érzi magát japán/amerikai részről, könnyen dönthet úgy, hogy felkéri egy kis hepciáskodásra Phenjant. Persze Észak-Korea kapcsán gyakran csődöt mond az elemzői logika, ezért legjobb arra készülni, hogy bármi megtörténhet.

Konklúzió

Habár egyszerű lenne most azt írni, hogy a történelmi mintázatok, tudományos elméletek, a közelmúlt és a közeljövő jelei alapján háború jön, mégis tartózkodom ettől. Egyfelől egyáltalán nem biztos, hogy a globalizáció és gazdasági interdependenciák világában az automatizmusnak tűnő történelmi összefüggések továbbra is megállják a helyüket. Sőt, éppen a hidegháború története támasztja alá azt a feltételezést, hogy egy világméretűvé váló nagyhatalmi versengés során a szereplők felismerik a kataklizma veszélyét, és önszabályozás útján igyekeznek elkerülni azt. Másfelől, ha lesz is katonai összecsapás a jövőben, ahogy azt sokan elkerülhetetlennek tartják (és ezáltal akár önbeteljesítő jóslattá is válhat), a jelenlegi helyzetet valószínűleg még nem tartják érettnek erre egyik érintett fővárosban sem. Azaz, bár érdemes lesz szoros figyelemmel kísérni a következő két év politikai eseményeit Kelet-Ázsiában, hiszen hosszú távú és alapvető változásokat indíthatnak el, háborúra nem kell számítani. Viszont kikristályosodhat Kína új globális stratégiája és Washington erre adott válasza, miközben Japán útkeresésének iránya is eldőlhet. Nem kell azonban soká várni, újabb 4-6 vagy 8-10 év múlva ismét összeállhat a politikai útelágazások egy hasonló együttállása, ami mindig magában rejti a konfliktusok kiéleződésének esélyét.

A szerző Kína-kutató, külpolitikai szakértő, az ESSCA School of Management adjunktusa, a Central and Eastern European Center for Asian Studies elnöke.

Matura Tamás

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »