Németország katonai támogatást ígér a kurdoknak

Ursula von der Leyen nemrég kijelentette, hogy Németország nagyobb szerepet fog vállalni a nemzetközi politika színpadán. Az Iszlám Állam ellen harcoló kurdoknak ígért támogatás jelzi az ország külpolitikai szándékait.

A német vezetés úgy döntött, hogy tizenhárommillió dollárnyi értékű katonai támogatást nyújt a kurd harcosoknak, akik Észak-Irakban már a konfliktus kezdete óta heves harcokat folytatnak az Iszlám Állammal, olvasható a Middle East Monitor honlapján.

A német védelmi minisztérium elmondta, hogy a támogatás magába foglal harminc páncéltörő rakétát, négyezer nehézfegyvert, tízezer kézigránátot, tíz katonai járművet, illetve hat és fél millió golyót, valamint téli katonai ruházatot.

„Az ENSZ számos alkalommal megvitatta az Iszlám Állam elleni harc ügyét, és felhívást intézett az államokhoz, hogy nyújtsanak segítséget Észak-Irak kormányának az Iszlám Állam elleni harchoz”, mondta a tárca szovivője.

Egy közleményben az olvasható, hogy Németország lépései a nemzetközi egyezmények keretein belül történnek. Emellett kijelenti, hogy az Iszlám Állam terjeszkedését sikerült megállítani, és számos területről kiszorítani. „Ez bizonyítja erőfeszítéseink sikerét”, áll a közleményben.

Németország ilyen jellegű lépései teljes körűen jelzik Berlin azon szándékát, hogy a nemzetközi porondon még meghatározóbb szereplővé váljon nem csak Európában, hanem a világ bármely pontján is. Ursula von der Leyen német védelmi miniszter a müncheni biztonságpolitikai konferencián jelentette ki, hogy az ország hajlandó nagyobb szerepet vállalni a külpolitika és a biztonságpolitika alakításában.

Káply Mátyás

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »