Washingtoni hivatalos látogatásra hívták a szerb kormányfőt

Washingtoni hivatalos látogatásra invitálta mai müncheni találkozójukon Aleksandar Vučić szerbiai kormányfőt Joseph Biden, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke – közölte a szerbiai kormány.

A kormányközlemény szerint Biden a miniszterelnökkel való találkozón kijelentette: „Nagyszerű munkát végez Szerbiáért. Szeretném, ha tudná, hogy Szerbia fontos ország a régió számára.”

Biden hangsúlyozta továbbá, hogy az USA támogatja Szerbia európai útját, s Európával karöltve kíván együttműködni Szerbiával az energetika és az eurointegráció terén is.

Vučić ugyanakkor a szerbiai kormány által végrehajtott gazdasági reformokról tájékoztatta az amerikai alelnököt, továbbá az IMF-fel februárban kötött megállapodásról is beszámolt, majd – a közlemény szerint – hozzátette: Szerbia képes lesz megőrizni a Balkán gazdasági és politikai stabilitását is.

A szerbiai kormányfő a találkozón szerbiai látogatásra invitálta az Amerikai Egyesült Államok alelnökét, s Biden – aki 2009-ben tett látogatást Szerbiában – el is fogadta a meghívást.

Kitekintő / Vajma.info

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »