Bronislaw Komorowski lengyel államfő ellenzi, hogy Lengyelország hadsereget küldjön Ukrajnába. Az államfő a lengyel rádiónak adott interjújában Zbigniew Bujak ellenzéki képviselő azon kijelentését kommentálta így, aki kijelentette, hogy nagyszerű volna, ha lengyel katonák harcolhatnának Donbásszban.
Komorowski közlése szerint Bujak szavai komolytalanok és fenyegetőek voltak főként azért, mert a szóban forgó képviselő a lengyel fegyveres erők vezetői posztjának egyik jelöltje.
Az államfő közlése szerint Lengyelország tekintélyét aláássa egy olyan vélemény, mely az EU-tól és a NATO-tól függetlenül vesz fontolóra politikai fejleményeket Ukrajnával kapcsolatban.
Komorowski szerint az EU és a NATO egymással karöltve tud segítséget nyújtani Kijevnek a szuverenitás megerősítésében. Komorowski véleménye szerint Ukrajnában senki sem számít arra, hogy külföldi csapatok bevonásával arat győzelmet Oroszországgal szemben.
Korábban egyébként Komorowski kijelentette, hogy Lengyelország kész fegyverrel segíteni Ukrajnát.
Kárpátinfo.net