Az elnökválasztás jegyében telt el a 2014-es év Romániában

Romániában a 2014-es esztendő az elnökválasztás jegyében telt el, a voksolás pedig történelmi léptékkel mérve is emlékezetes eredménnyel zárult: a magát nemzetállamként meghatározó, 85 százalékban ortodox Románia egy szász nemzetiségű, protestáns politikust választott elnökévé a következő öt évre Klaus Iohannis, nagyszebeni polgármester személyében.

Bár Románia nem elnöki köztársaság, a legtöbb hatalom a közvetlenül választott államfőnél összpontosul. Az idei elnökválasztás ráadásul egy évtizedes korszakot zárt le (és nem kizárt, hogy újabb évtizedes korszakot nyitott), hiszen az elnöki tisztséget az utóbbi tíz évben betöltő Traian Basescu már nem indulhatott újabb mandátumért. A román politikusok ezért kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a novemberi voksolásnak, erre taktikáztak egész évben, minden lépésüket ez határozta meg.

A román elnökválasztást az ország stratégiai szövetségesei is figyelemmel követték. Románia geopolitikai helyzete ugyanis jelentősen felértékelődött az ukrán válság kirobbanása nyomán és az országba rakétavédelmi rendszert telepítő Egyesült Államoknak sem lehetett mindegy, hogy megmarad-e Románia annak az Oroszországot élesen bíráló, elkötelezett NATO-szövetségesnek, amelynek Basescu idején megismerték.

Amerika több jelét is adta annak, hogy Romániát fontos partnerének tekinti a Fekete-tenger térségében, többek között májusban Joe Biden alelnök – az oroszok által annektált Krím félszigettől néhány száz kilométernyire lévő – román fővárosban biztosította szövetségeseit, hogy az Egyesült Államok nem hagyja magukra NATO-országokat.

A Biden-látogatás másik nyomatékos üzenete a korrupció-ellenes harc folytatására szólította fel Romániát: „láttuk, miként ásta alá Ukrajna önvédelmi képességét, katonai rendszerét az elmúlt 15 évnyi korrupció” – figyelmeztetett  az amerikai alelnök. Sokan úgy értelmezték Bukarestben, hogy az intelem a román államfői tisztség elnyerésére akkor még legesélyesebbnek tartott Victor Ponta szociáldemokrata kormányfőnek szólt.

Bár Ponta is azt ígérte, hogy elnökké választása esetén nem változtat az ország külpolitikáján, az elemzők szerint Amerika nem nézte jó szemmel Kínában tett látogatásait, Oroszországgal kapcsolatos, Basescuénál jóval árnyaltabb megnyilvánulásait. Az Egyesült Államok nagykövetsége minden alkalommal azonnal „aggódni kezdett” valahányszor a kormányon lévő szociáldemokraták a korrupcióval vádolt politikusok elszámoltatását nehezítő döntéseket hoztak, vagy készültek elfogadni.

Tény az, hogy Romániában a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vált a híradók főszereplőjévé, amely tucatszámra helyezte vád alá, és küldte előzetes letartóztatásba a vezető politikusokat. A közéletben hangsúlyosan jelen lévő korrupció-téma fontos szereplőjévé vált az elnökválasztási kampánynak is: bár nemcsak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai kerültek a DNA célkeresztjébe, a jobboldalnak sikerült meggyőznie a választókat arról, hogy Ponta le fogja állítani a korrupt politikusok elleni hajtóvadászatot, ha őt választják elnökké.

Kicsit kockázatosnak tűnt, hogy a szónoki tehetséggel rendelkező, szellemes replikákat rögtönző, gyakorlott médiaszereplő Victor Pontával szemben a jobbközép ellenzék egy szófukar, lassú, a nyilvános szerepléstől láthatóan irtózó vidéki polgármestert küldött a csatába. De Iohannis kampánya éppen arra épült, hogy ő nem az üres fecsegés, hanem a tettek embere és mindenben ellentéte Pontának. A választók közelebb érezték magukat a hétköznapi emberként megjelenő, jó városgazda hírében álló, hatékony nagyszebeni polgármesterhez, mint Pontához, akiben sokan egy hazug, korrupt, önző hatalmi gépezet megtestesítőjét látták.

Az elnökválasztás elbukása után Pontának komoly erőfeszítésé került, hogy megmaradjon miniszterelnöknek. De tudta, hogy a parlament nem akarja kormányválsággal elrontani a Karácsonyt, és így sikerült egy átalakított kormányt megszavaztatnia a törvényhozással.

Románia új államfőjét a Nemzeti Liberális Párt (PNL) korábbi elnöke, Crin Antonescu „fedezte fel” a nagypolitika számára. Antonescu teátrális gesztusokkal vezette be Iohannist a nagypolitika színpadára, majd kissé sértődötten vette tudomásul, hogy a szereposztásban neki már nem jutott hely.

A 2014-es év még úgy kezdődött, hogy a PNL a szocdemekkel alkotott kormánykoalíciót a 2012-es választásokon győztes – Basescu-ellenes – Szociálliberális Szövetség (USL) keretében. Az USL pártjai között megállapodás volt arról, hogy a PSD adja a szövetség kormányfőjét, a liberálisok pedig az államfőt. A szocdemek azonban egyre jobban kiszorították a PNL-t a hatalomból és Antonescu rájött arra, hogy ő sosem lesz az USL államfő-jelöltje. A koalíciós pártok hatalmi vitája februárban szakításhoz vezetett: a PNL ellenzékbe vonult.

Antonescu immár Ponta ellen fogott össze a jobbközép Demokrata Liberális Párttal (PDL), majd lemondott politikai tisztségeiről. A két párt hivatalosan is egyesült: az új jobbközép párt a PNL nevét és a PDL európai néppárti tagságát tartotta meg. Mivel az új gyűjtőpártot csupa olyan politikus hozta létre, akik már a PSD-vel is kormányoztak, kellett egy új arc, aki a változás reményét hozhatja a választónak: erre a szerepre tolták maguk elé Iohannist.

Antonescu „húzása” bevált, de Iohannis a voksok alig felét kapta a PNL-től. Megválasztását valójában a hataloméhes politikai osztállyal szembeni lázadásnak, a közösségi fórumokon kitört forradalomnak köszönheti, hiszen a voksok másik felét a fiataloktól és a külföldön dolgozó román vendégmunkásoktól kapta, akik korábban nem mentek el szavazni.

Kérdés, hogy Iohannis képes lesz-e megfelelni a beléje vetett reménynek és – immár rendezőként – meg tudja-e újítani az előadást és a szereplőgárdát a román politika színpadán. A választ a 2015-ös esztendő hozhatja meg.