Szigorítanák a közbeszerzési szabályokat

A szlovák kormány csütörtökön jóváhagyta azt a törvénymódosítási javaslatot, amely megakadályozná garázscégek szereplését a közbeszerzési pályázatokon, írja az Új Szó. A miniszterelnök elmondta, hogy a javaslat ötlete nem új, először 2010-ben, az SDKÚ pártjának nem tisztázott pénzelésekor merült fel.  Az a jogi szubjektum, amely egy olyan országban rendelkezik székhellyel, amelynek a jogi szabályozása nem teszi lehetővé, hogy kiderüljön, kik a cég tulajdonosai, nem vehetne részt közbeszerzési pályázaton.

A javaslat szerint a pályázatokon nem vehetnének részt olyan vállalatok sem, amelyek részvényesei, vagy tulajdonosai adóparadicsomokból származnának. Kizáró tényező lenne az is, ha a pályázó cég tulajdonosai között olyan tisztségviselő szerepelne, akinek nagyobb a részesedése az adott cégben mint 10 százalék.

A kormány gyorsított eljárásban terjesztené a parlament elé a tervezetet, hogy az 2015. január 1-jétől érvénybe léhessen.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »