Dzsihádistákat tartóztattak le Kölnben

Szerda reggel Észak-Rajna-Vesztfália rendvédelmi hatóságai sikeres rajtaütést hajtottak végre egy helyi szélsőséges iszlám bűnhálózaton. A kilenc letartóztatott személy valószínűsíthetően szíriai terroristacsoportokat támogatott, többek között az Iszlám Állam harcosait is. A csoport tagjai a feltételezhető gyanúsítottjai az elmúlt időszakban történt templomrablásoknak, iskolai betöréseknek is.

Hivatalos információk szerint a társaság vezetője a Siegenből származó 31 éves Kais B. O., tagjai pedig 22 és 35 év közötti, Köln környékén élő férfiak. A kölni rendőrség nyomozócsoportja házkutatásokat is végzett, és így minden bizonyíték arra utal, hogy a szélsőséges iszlamisták rendszeresen törtek be iskolákba és templomokba. Az onnan eltulajdonított értéktárgyakból származó bevételek segítségével támogatták a Szíriában harcoló terroristákat, illetve anyagilag hozzájárultak a háborúhoz csatlakozni kívánó dzsihádisták kiutazásához is. A Der Spiegel értesülései alapján a gyanúsítottak várhatóan vizsgálati fogságba kerülnek. 

Ralf Jäger, az észak-rajna-vesztfáliai belügyminiszter az eset kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a szalafisták elleni sikeres nyomozás hűen bizonyítja a helyi rendvédelmi szervek éberségét és hatékony munkavégzését. A letartóztatások tehát jelképes szereppel is bírnak, hiszen a közelmúltban sokan tartottak attól, hogy a helyi rendőrség nem képes kellő határozottsággal fellépni a szalafisták folyamatosan növekvő jelenlétével szemben.

Küttel Orsolya

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »