Hírességek az Unió fontosságáról

A Mi vagyunk Európa! 2 szervezői olyan hírességeket vonnak be a programba, akik az Unió fontosságáról beszélgetnek a tanulókkal. Az iskolanapok nagykövetei saját élményeik megosztásával hozzák közelebb az Európai Uniót a középiskolásokhoz. Az adott megyéhez, városhoz személyesen kötődő hírességek tudásuk és tapasztalatuk átadásán kívül a feladatokban is segítik a diákokat.

D. Tóth András riporter, műsorvezető a kaposvári iskolanap nagykövete volt. A nyelvtanulás fontosságát emelte ki, azzal érvelve, hogy a világ kitárulhat általa és kapcsolatokat is könnyen lehet építeni.

Szekeres Adrien énekesnő a szentesi iskolanapra látogatott el. A nagykövet a határok megnyílását és az ezáltal kínált lehetőségeket hangsúlyozta. Elmondása szerint fontos, hogy a fiatalok megértsék, ami régen kuriózum volt, az nekik ma magától értetődő lehetőség, és ezt az Uniónak köszönhetik. A program arra hivatott, hogy a középiskolások játékos formában ismerjék meg az Unió intézményét és működését, ezáltal azokról a lehetőségekről is információt kapnak, amelyeket az Európai Unió nyújt számukra. A legtöbb iskolanapokat az ország hátrányos helyzetű térségeiben rendezik.

Európa-bajnok úszónk, Kis Gergő az ajkai iskolanap nagyköveteként arra hívta fel a figyelmet, hogy tudás nem csak iskolapadban ülve szerezhető, hanem kemény munka is szükséges hozzá. Nagy Viktor, világbajnok magyar válogatott vízilabdázó a budapesti iskolanapon köszöntötte a diákokat és adta át a nyereményeket.

November 21-én Lentin rendeznek iskolanapot, ahol Polgár Odett énekesnő lesz a nagykövet

Kitekintő

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »