Az eget kutatva – interjú Magyarországról és Mexikóról

Lorenzo León Diez író, újságíró a Veracruzi Egyetem ösztöndíjasaként jött Magyarországra, hogy a mezoamerikai kódexekről tartson előadássorozatot, a magyar-mexikói diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 40. évfordulója alkalmából. A témának magyar vonatkozása is van, hiszen a Fejérváry-Mayer kódex egyike a legjobb állapotban fennmaradt mexikói kódexeknek, nevét pedig Fejérváry Gábor archeológusról kapta, akinek hosszú időn át a tulajdonában volt.

Hosszú ideje foglalkozik újságírással, évek óta saját lapot vezet, mik a tapasztalatai, hogyan változott meg a mexikói sajtó az elmúlt tíz évben?

A nyomtatott sajtót tekintve azt mondhatjuk, hogy Mexikóban nagyon jelentős a kommercializálódás. Nagyon kevés kulturális témájú újság van, miközben növekszik a politikai tartalom. A mexikói nyomtatott sajtó a kultúra területén üres, csak két, a kultúra szempontjából fontos lap jelenik meg, az egyik a Milenio a másik pedig a La Jornada. A kulturális sajtó egyre inkább eltűnőben van. Én egy háromhavonta megjelenő lapot, a Ciclo Literariót vezetem, ami független és nem tekinthető versenyképesnek. Az ország néhány könyvtárában érhető el, az a munka, amit újságíróként végzek szimbolikus, annak ellenére, hogy a lapunk digitálisan is megjelenik.

Miért kezdett el írni?

Mindig is írtam. Apám író és újságíró, 86 éves. Fiatalkorom óta foglalkozok újságírással, kezdetben vele dolgoztam. Tizenhét évesen kezdtem riporterként dolgozni. Az irodalom iránti elhivatottságom is korai. Meséket, esszéket írtam, majd 1985-ben megkaptam a Mexikói Nemzeti Meseíró Díjat, ettől kezdve egyre szélesebb közönség ismert meg. Azóta több regényem és esszém jelent meg. Az írás nagyon fontos a számomra, az életem részét képezi. Manapság egyre nehezebb könyveket kiadni, de az ember mindig megpróbál aktív maradni.

Van egy általános üzenet, amelyet közvetít a műveivel?

Minden művemnek külön üzenete van, az írói munkám tükrözi az élettapasztalataimat, a képzeletvilágomat. Úgy gondolom, hogy minden könyv egy külön világ és egy kísérlet. Talán a sajátosság, ami a műveimet jellemzi, az ahogy a világon vagyok, a szabadság. A világ megengedi, hogy kifejezzük magunkat, az élet nagy lehetőség arra, hogy tanuljunk és ez a lehetőség, egyben napi kihívás és kötelesség is.

Márai Sándor regényei hogyan ragadták meg a figyelmét?

Márai Sándor érdekes jelenség nekünk, mexikóiaknak, mert vannak olyan regényei, amelyeket már több, mint tíz évvel ezelőtt kiadtak. Az első mű, amit tőle olvastam A gyertyák csonkig égnek volt. Az ő művészete nagyon nagy hatással volt rám, nem csak olvasóként, hiszen amiről olvasok, arról később kritikát is írok. Arra is lehetőséget kaptam, hogy könyvet írjak Márairól, az első magyarországi látogatásom is hozzá kötődik. 2010-ben jelent meg Amor Burgués címmel, Márairól szól, illetve arról, hogy én mit szeretek a műveiben. Úgy gondolom, hogy Márai műveiből megismerhetjük a nők és férfiak kapcsolatát egy, Magyarország történelme szempontjából nagyon különleges időszakban. Ez egy letűnt világ, ám a szereplők érzelmi tapasztalatai örök érvényűek. Márai művei nemcsak a költői mélység miatt fontosak, hanem az elbeszélés szerkezete és modernsége miatt is.

Mi volt a benyomása Magyarországról az első látogatása után?

Az első alkalommal egy hispanista ismerősöm, Muharay Edit hívott meg. Szerintem Budapest az egyik legszebb város a világon, a magyar értelmiség és általában a magyar emberek nagyon műveltek. Nagyon szeretek itt lenni, szerencsés vagyok mert kezdettől fogva sok barátot szereztem. Az a tény, hogy nagyon távoli országban vagyunk lehetőséget ad a mexikói és a magyar társadalom közötti hidak építésére. Ahogy az előadásokon is említettem, számos szerző összeköt bennünket.

Mire utal az előadássorozatának a címe?

Az Eget kutatva címet a prehispán világ egyik elbeszélője, Don Fernando de Alva Ixtlixochitl is használta. Don Fernando a 16. században arról írt, hogy a különböző ősi mexikói népek kultúrája hogyan fejlődött, és azt is leírja, hogy a világ keletkezése óta ezek a népek mindig az eget kutatták. Az emberek az égi parancsnak voltak alávetve. Egy másik szerzőnél is találtam hasonló kifejezést. María Zambrano filozófiája szerint az emberek és az istenek kapcsolata a kutatáson, üldözésen alapul, a mezoamerikai mitológia azt az eszményt fejezi ki, hogy az istenek kutatják az embereket.

Az előadások megnyitóján elmondta, hogy azért választotta a mezoamerikai kódexek témáját, mert az ősi és a mai társadalom között hasonlóságot lát.

A mezoamerikai társadalom kommunikációja vizuális. A mezoamerikai városok területén minden etnikum saját nyelvet beszélt, nem értették egymást. Szükség volt egy közvetítő eszközre, ami nem a dialektusokon alapszik és ezt a közvetítő eszközt láthatjuk a kódexekben, a kézzel festett könyvekben ez a kép- és szóírás keveréke. Ez a kommunikációs rendszer hasonlít a mai társadalom kommunikációjára, mivel abban is a képiség uralkodik a szavak felett, ezt főként a fiatal generációnál, az interneten, a hirdetésekben lehet észrevenni. Attól függetlenül, hogy a mai társadalom az antik társadalmakra jellemző kommunikációs formákat alkalmazza, nem beszélhetünk visszafejlődésről. 

A La Jornada lapban egyszer olvastam egy cikket, amelynek a szerzője indiánnak öltözött és úgy járta Mexikóvárost, megdöbbentő diszkriminációt tapasztalt. Ez a diszkrimináció csak a fővárosra jellemző vagy például Oaxacában is jelen van?

Az őslakosság kirekesztése Mexikóban annyira elterjedt és annyira megrendítő amennyire talán a gyarmati időszakban volt. Ha nem így lenne, akkor nem lennének lázadások, a legutóbbi Chiapasban zajlik, a tzotzil indiánoké, amelyet a Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadsereg (EZLN) vezet. A mexikói indián közösségek száma nagy, csak Oaxaca államban, tizenhat indián nyelvet beszélnek az egész országot tekintve pedig több mint hatvanat. Még nem történt meg az indián közösségek beilleszkedése a társadalomba. Az ország déli részén vannak olyan közösségek, amelyek nagyon elszigetelten élnek, mert így tudják megvédeni a hagyományaikat, a kultúrájukat, az életmódjukat. Mindazonáltal a városokban nagyon szomorú a helyzetük, kihasználják és kirekesztik őket, a várakozással ellentétben, nincs jelentős változás a diszkriminációt illetően.

Mexikóban és világszerte is nagy port kavar az igualai diákok eltűnése. Ön hogyan látja a történteket?

Az erőszak Mexikóban egy régi probléma. Voltak vérengzések az indián csoportok, a különböző etnikumok, a vallási csoportok között, és a hatalommal szemben állók ellen. Ez a szomorú valóság, a mostani mészárlás sem különbözik a múltban elkövetettektől. Sok oka van, egyrészt a drogkereskedelem, az Egyesült Államokból származó készpénz megjelenése az utcán, amit arra használnak, hogy a fiatalokat bérgyilkosnak fogadják fel, nagyon megrázó a mexikói helyzet, nem egy elszigetelt eseményről van szó. A történteket az észak-amerikai drogfogyasztáshoz szükséges pénz okozta korrupció összefüggésében kell megközelíteni.

A jövőbeli tervei között szerepel Magyarország?

Igen, a feleségem és én azon dolgozunk, hogy kulturális hidat építsünk a magyar és a mexikói értelmiségiek, művészek között. Szeretnénk, ha a magyar kultúra folyamatosan jelen lehetne az újságunk, a Ciclo Literario hasábjain, az új lapszám magyar szerzőkről, költőkről, fényképészekről, fordítókról szól. A Budapesti Mexikói Nagykövetségen keresztül fog terjedni a Hispán világgal foglalkozó tanszékeken és a spanyolt tanító iskolákban. Ez az első próbálkozás ahhoz, hogy állandó kapcsolatban legyünk a magyar kultúrával és, hogy a mexikói kultúra is folyamatosan jelen legyen Magyarországon.