Németország román és bolgár fegyvereket szállíthat Irakba

A német védelmi minisztérium tervei szerint a Bundeswehr – a német hadsereg – uniós partnerek, köztük Románia és Bulgária által felajánlott fegyvereket szállíthat Irakba az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet ellen harcoló erőknek – jelentette pénteken a Bild.

A német lap online kiadásában megjelent beszámoló szerint a Bundeswehr főfelügyelőjének a védelmi minisztériumból pénteken megküldött javaslatban az áll, hogy vállalják át partnerországoktól „katonai felszerelések, beleértve fegyverzet és lőszer Irakba szállításának” feladatát.

A Bild szerint a Bundeswehr a „logisztikai támogatás” részeként egyebek között Romániából és Bulgáriából származó Kalasnyikov gépkarabélyokat juttathat el az IÁ ellen küzdő kurd erőknek.

Német részről egyelőre fegyvert és lőszert nem kell szállítani Irakba, Berlin hozzájárulása „kizárólag halált nem okozó katonai eszközöket”, a többi között távközlési berendezéseket, aknakereső eszközöket, golyóálló mellényeket, sisakokat, katona-egészségügyi járműveket és „éjjellátó (infravörös) készülékeket” jelent – idézett a lap a bizalmas dokumentumból.

Ugyanakkor Németország szükség esetén fegyverekkel is támogathatja az IÁ elleni harcot – jelezte Ursula von der Leyen védelmi miniszter a Bild pénteki nyomtatott kiadásában közölt interjúban.

„Ha egy népirtást csak német fegyverekkel lehet megakadályozni, akkor segítenünk kell” – mondta a miniszter, utalva arra, miszerint Németország szakíthat azzal a kül- és biztonságpolitikai alapelvvel, hogy nem szállít fegyvert háborús övezetbe.

Németország a katonai jellegű támogatástól függetlenül nagy erőket mozgósít az IÁ által Észak-Irakban üldözöttek – köztük a keresztény közösség és a kurd nyelven beszélő, de önálló vallást követő jazidi kisebbség, valamint a türkmén népcsoport – humanitárius segélyezésére. Eddig csaknem 25 millió euróval támogatták a menekültek ellátását, és pénteken a Bundeswehr négy szállító repülőgépe 36 tonnányi segéllyel indult el Irakba.

A hét végén Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter is Irakba utazik, a Bild által idézett minisztériumi dokumentum szerint pedig hamarosan  egy „katonai összekötő szervezeti egységgel” bővítik az Erbílben – az észak-iraki Kurdisztán autonóm tartomány fővárosában – működő német főkonzulátust.

Az IÁ  június óta jelentős területeket foglalt el Irak nyugati és északi részén, és egyre komolyabb fenyegetést jelent Kurdisztán tartományra, amely eddig a béke és a stabilitás szigete volt a hosszú ideje vallási erőszak sújtotta Irakban.

Az ENSZ becslései szerint eddig másfél millió iraki menekült el otthonából az IÁ offenzívája miatt. A világszervezet szerdán a legmagasabb, harmadik fokozatú humanitárius katasztrófának minősítette az iraki helyzetet, és további segélyeket ígért az ország lakosságának.

Az IÁ elleni védekezésre készülő Erbílben a napokban sokan vásároltak Kalasnyikov gépkarabélyt, amelynek az ára a korábbi 700 dollárról 1300 dollárra emelkedett.

Kitekintő / MTI

Friss hírek