Kelemen államfő-, Biró Rozália miniszterjelölt

Igent mondott Kelemen Hunor a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) részéről érkező felkérésre, hogy legyen az RMDSZ államfőjelöltje az őszi választáson.

A szövetségi elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte azt is, hogy Biró Rozália szenátort javasolja utódjául a kormányban. A Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke elvállalta a feladatot, a SZÁT pedig rábólintott a jelölésére.

„Fontosnak tartom, hogy Biró Rozália lévén először lesz Romániának női miniszterelnök-helyettese” – hangsúlyozta Kelemen Hunor arra utalva, hogy a szenátor nem csak kulturális miniszter, hanem a kormányfő helyettese is lesz a Ponta-kabinetben.

A sajtótájékoztatón jelen volt Biró Rozália is. Elmondta, hogy kulturális miniszterként folytatja a Kelemen Hunor által elkezdett projekteket, miniszterelnök-helyettesként pedig érvényt szerez az RMDSZ és a koalíciós partnerei által aláírt együttműködési megállapodásnak.

Kifejtette, szükségszerű az a párbeszéd, amelyet Victor Ponta miniszterelnök és Kelemen Hunor elkezdett, hogy rávilágítsanak arra, mi is a nemzeti kisebbségek jogait védő csomag, és ezt megértve eljussanak arra a következtetésre, hogy ez nem jelenti Románia függetlenségének a korlátozását, hanem sokkal inkább egy olyan eszközt, amely ötvenmillió nemzeti kisebbségben élő embernek segít.

Kelemen az államfőjelöltségéről elmondta: a választás jó alkalom az erdélyi magyarság törekvéseinek bemutatására a román közvélemény előtt olyan, koherens álláspontot képviselve, amely Románia hosszú távú érdekeit összeegyeztetheti az erdélyi magyarság elvárásaival.

A szövetségi elnök szerint egyetlen romániai párt programjában sem foglalkozik az erdélyi magyarság specifikus kérdéseivel. „Inkább nem foglalkoznak ezzel a problémásnak felfogott témával. Így szinte becsületbeli kérdés, hogy az RMDSZ állít-e államfő-jelöltet” – fogalmazott a politikus.

Kelemen Hunor hétfőn jelentette be, hogy augusztus 1-jei hatállyal lemond kormányzati tisztségeiről, miután a kormány az RMDSZ-szel szemben lépett be a kisebbségek európai polgári kezdeményezéséről szóló luxemburgi perbe.

Korábban a maszol.ro elsőként írta meg, hogy a szövetségi elnök várhatóan Biró Rozáliát javasolja majd kulturális miniszternek és kormányfő-helyettesnek.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »