Hét magyar alelnök az EP-szakbizottságok élén

Gál Kinga és Bocskor Andrea a Néppártból, Jávor Benedek a Zöldek delegáltjaként első elnökhelyettesi posztokat tölthetnek be különböző EP-bizottságokban. Ezek közül nyolcat néppárti, hatot szocialista, hármat liberális párti képviselő vezet majd, miközben a középpártok összefogása megakadályozta, hogy az eurószkeptikus Farage-frakció delegáljon elnököt a petíciós bizottság élére.

Gál Kinga (Fidesz, Néppárt) az alapjogi és állampolgársági jogi szakbizottságban, a kárpátaljai (Fidesz-listás) Bocskor Andrea a kulturális, oktatási szakbizottságban dolgozhatnak a következő parlamenti ciklus első két és fél évében első alelnökként. Jávor Benedek (Együtt-PM) hasonló posztot tölthet be a környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakbizottságban. Közülük csak Gál Kinga dolgozott EP-képviselőként már a megelőző ciklusokban is, Bocskor és Jávor „újonc” az Európai Parlamentben.

Harmadik alelnök lett a közlekedési bizottságban Ujhelyi István ((MSZP) és az emberi jogi albizottságban Tőkés László. A határon túli magyarok közül Csáky Pál (Magyar Közösségi Pártja) a petíciós bizottságban, az erdélyi Winkler Gyula (RMDSZ) a nemzetközi kereskedelmi bizottságban dolgozhat majd szakbizottsági alelnökként.

Az újjáválasztott EP-n belüli súlyoknak megfelelően a legtöbb bizottságot néppárti (EPP) képviselők vezethetnek majd (szám szerint nyolcat), köztük a külügyi bizottságot (Elmar Brok, veterán német képviselő személyében). Az egyik legbefolyásosabb testületnek számító költségvetési ellenőrzési bizottságot a német Ingeborg Grassle (CDU) révén elnökölheti majd a Néppárt, míg az ipari, kutatási, energiapolitikai bizottság a lengyel Jerzy Buzek vezetésével vág neki az első két és fél évnek.

A szocialisták-demokraták (S&D) frakciójának hat bizottsági és további egy albizottsági elnöki hely jutott. Közülük a legrangosabb a gazdasági és pénzügyi szakbizottság (az olasz Roberto Gualtieri kerül az élére), valamint az alapjogi, bel- és igazságügyi bizottság, amit a brit munkáspárti Claude Moraes fog vezetni, (az ő nevéhez fűződött az amerikai adatgyűjtési botrány kapcsán készítetett részletes EP-jelentés). A szocialista frakcióból érkezik majd a nemzetközi kereskedelmi bizottság elnöke (Bernard Lange, német), és S&D képviselő állhat az emberi jogi albizottság élén is (Elena Valenciano, spanyol).

Három bizottság jutott a liberálisoknak (ALDE): a költségvetési (a francia Jean Arthuis révén), a regionális politikai (élén a bolgár Iszkra Mihajlovával), és a petíciós (a svéd Cecilia Wikströmmel).

Az utóbbi megválasztása amúgy arról is nevezetes volt, hogy a brit Nigel Farage-vezette EU-ellenes Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) eredetileg ezt a bizottságot nézte ki magának elnöklésre, ám a középpártok (S&D, EPP és ALDE) végül kiszavazták az EFDD-jelöltet (az olasz 5 csillagos mozgalomból érkezett Eleanora Evi-t), és helyette a svéd Wikströmöt tették meg a testület vezetőjének.

Az új parlamentben jelentősen megerősödött Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciója a brit konzervatívok számára különösen fontos belső piaci bizottság élére állíthat elnököt (a brit Vicky Ford személyében). Emellett az ECR-nek jutott a biztonsági és védelmi albizottság vezetése is (a lengyel Anna Fotyga révén).

A Zöldeknek jutott a közlekedési és turizmus szakbizottság, amit a következő parlamenti ciklus első felében a német Michael Cramer vezethet majd.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »