VB: Értelmező a Luis Suárez-ügyhöz

„Ha egy harapás négyhónapos felfüggesztést ér, mit érdemelnek a futballpályák könyörtelen hentesei? Mi jár azoknak, akik úgy taposnak az ellenfeleiken, mint városi hülye gyerekek a présház szőlőjén? Már a most zajló világbajnokságon is rengeteg alattomos szabálytalanságot, sőt, szándékos ütést láttunk. Ez, természetesen, nem menti fel Suárezt, ugyanakkor a korrektség jegyében muszáj megkérdeznem: a többiek ügyében is vizsgálódik a nemzetközi szövetség fegyelmi bizottsága?”

Az uruguayi futballista ismét hülyeséget csinált. Az ellenfelet nem megharapni kell, hanem sportszerű küzdelemben legyőzni. Persze bárkinél elszakadhat a cérna – Suárezt leszámítva, hiszen neki már voltak hasonló esetei (amelyekért meg is bűnhődött, tehát elvileg most tiszta lappal indult). Azt hittük, túl van élete legnehezebb időszakán, erre kiderült, hogy az még csak most következik. Mentségére szóljon, hogy Angliában végig komoly nyomás alatt játszott, és, valljuk be, ez a világbajnokság is eddig leginkább róla: a sérüléséről és az emlékezetes visszatéréséről szólt. Nekünk, egyszeri szurkolóknak még csak fogalmunk sincs arról, mit jelent ez az állandó rivaldafény egy sportolónak. 

Hát még egy gyereknek! Merthogy kétségünk se legyen felőle: Luis Suárez egy gyerek. A pályán látott hirtelen dühkitörései egy gyerek megnyilvánulásai éppen úgy, mint a cselei, a szemfüles góljai, a pimasz átadásai, a bosszantó műesései és a felszabadult gólörömei.

Nem egy pszichopatáról van szó, ahogy azt a sajtó előszeretettel próbálja elhitetni az arra fogékony olvasókkal. Suárez Salto egyik legrosszabb negyedében, Cerróban töltötte a gyerekkorát. Tipikus nehéz sorsú uruguayi családban nőtt fel. Elvált szülők, hét gyerek. Ebéd és vacsora: mértékkel. Esővíz, sár és penész a szobában: bőven. Innen indult, és könnyen végezhette volna egy montevidói építkezésen vagy egy benzinkúton pisztollyal a kezében. Reggeltől estig a házukhoz közeli pályán rúgta a bőrt. Öt esztendős korától fogva nála hét-nyolc évvel idősebb gyerekek között focizott. Ez megmagyarázza, honnan a hihetetlen küzdeni tudása, viszont arra is választ ad, honnan ered a kifinomultnak aligha nevezhető problémamegoldó készsége.

A kiszabott büntetés jogos, bár a mértékéről lehetne vitatkozni. Azt viszont semmi nem indokolja, hogy Suárezt úgy kezeljék, mint egy bűnözőt. Gyakorlatilag kitoloncolták Brazíliából – egy harapásért, miközben azok a korrupt FIFA-vezetők, akiknek a lelkén máris több száz ember halála szárad (erről lásd a brazíliai és a katari stadionépítéseket), továbbra is vígan terpeszkednek a díszpáholyokban.

Ha egy harapás négyhónapos felfüggesztést ér, mit érdemelnek a futballpályák könyörtelen hentesei? Mi jár azoknak, akik úgy taposnak az ellenfeleiken, mint városi hülye gyerekek a présház szőlőjén? Már a most zajló világbajnokságon is rengeteg alattomos szabálytalanságot, sőt, szándékos ütést láttunk. Ez, természetesen, nem menti fel Suárezt, ugyanakkor a korrektség jegyében muszáj megkérdeznem: a többiek ügyében is vizsgálódik a nemzetközi szövetség fegyelmi bizottsága? 

Még egyszer leírom: tiltsák el az uruguayi futballistát! De akkor tiltsanak el mindenkit, aki hasonló súlyú fegyelmi vétséget követ el a pályán! Ne legyenek kivételezettek!

Az angol újságírók évek óta össztűz alatt tartják Luis Suárezt. Ez tény. Az is tény, hogy Ben Smith és társai az olaszok elleni meccset követő sajtótájékoztatón azonnal a harapásról faggatták az uruguayiak kapitányát, márpedig egész egyszerűen nem igaz, hogy a mérkőzés legfontosabb mozzanata Suárez sportszerűtlen viselkedése volt. Aki szerint mégis, az legközelebb cirkuszba váltson jegyet; kár focimeccsre pazarolnia az idejét. Az Uruguay-Olaszország kőkemény taktikai harcot hozott – mind az európaiak védőmunkája, mind Godín fejesgólja kötelező tananyag lehetne az edzőképzéseken. Az, hogy a négy angol újságírót kizárólag a harapás érdekelte, nem véletlen. Azt is nehezen írhatjuk a véletlen számlájára, hogy a FIFA fegyelmi bizottsága által levezényelt vizsgálathoz angol, brazil, olasz, valamint kolumbiai(!) újságírók és fotósok szolgáltatták a bizonyítékokat.

A világbajnokság előtt leírtam: a FIFA brazil-argentin döntőt akar. Aki szerint még él a Fair Play, az nyugodtan nevezzen paranoiásnak. Szerintem a világ egyik legnagyobb üzletében, mint amilyen a foci, kőkemény érdekek diktálnak. A brazil kormánynak például elemi érdeke, hogy a Seleção eljusson a fináléig, sőt, meg is nyerje azt. Ha Scolari fiai elbukják az aranyat, még azok is utcára vonulnak elkeseredettségükben, akik eddig álszent módon szemet hunytak a tomboló korrupció fölött. Az emberek százezres oszlopokban, Molotov-koktélokkal és féltéglákkal a kezükben vonják majd kérdőre az ország vezetőit: Mi értelme volt ennek az egésznek? Senki sem ad majd épkézláb választ erre az egyébként teljesen jogos kérdésre. 

Brazíliában pontosan tudják: ezen a tornán egyetlen csapat képes arra, hogy megállítsa a hazai válogatottat. Ez pedig az uruguayi. A brazilok, nem túlzás, rettegnek attól, hogy Uruguay kerül az útjukba a kieséses szakaszban. A vb-ellenes brazil újságírók élő televíziós adásban toporzékolva vallják be, hogy Uruguaynak fognak szurkolni, mert hányniuk kell az országban dúló korrupciótól. A São Pauló-i kötődésű Hugo De León egy héttel a torna kezdete előtt arról beszélt, hogy a brazilok mindent el fognak követni annak érdekében, hogy elkerüljék az uruguayiakat.

Értem én, hogy Suárez ügyében vizsgálatott indított a FIFA. De miféle szankciókkal sújtották a szervezőket, miután a helyi rendőrség megállapította, hogy az uruguayiak fortalezai hálószobáiba egy összehangolt akció során kerültek termeszek? Akik igazság után kiáltanak a harapás kapcsán, kiáltsanak igazság után az ilyen aljas és sunyi, igaz, pályán kívüli, eljárások kapcsán is. Vagy ez már nem számít? Csak az számít, amit milliók szeme láttára követnek el?

És ha már fentebb Kolumbia is szóba került: Miért nem vizsgálódott a FIFA a 2012. szeptember 7-iki Kolumbia-Uruguay világbajnoki selejtező előtt történtek ügyében? A találkozót Barranquillában, 40 fokban és 98 százalékos páratartalomban játszották. Kezdés előtt rejtélyesen eltűnt az uruguayi öltözőből a légkondícionáló berendezés. Ez korrekt? A harapás csúnya dolog, de a légkondi eltűntetése csak egy gyerekes csíny? Azon még talán mosolyogni is lehet? Én nagyon örülök, hogy emberek millói nyilvánítanak véleményt Suárez ügyében – azt viszont nem értem, hogy ezekben az esetekben miért hallgattak? Az nem volt szenzáció? Azt nem kapta fel a sajtó? Ha pusztán ezért, akkor vigyázat: lehet, hogy ezúttal komoly manipuláció áldozatai. Amit láttak, a harapás, valóban megtörtént, viszont a sajtó határozott arról, hogy fel is kell rajta háborodniuk.

Jellemző, hogy a Montevideóba érkező magyar utazó azt kérdezi tőlem: Hol lehet brazil mezt kapni? Brazíliában – gondolom. Nem tudom. Magyarországon. Mindenhol. Mert, ugye, azt viszik, mint a cukrot. Csak egy marslakó nem értené, miért van nagyobb reklámértéke, például, egy brazil meznek, mint egy uruguayinak. Szóval Neymar a szabadidejében már fényezheti az aranyozott cipőjét. Galaktikus döntőt vizionál Messi ellen. Merthogy az argentinok útja gyönyörűen ki van kövezve az elődöntőig – onnan meg már csak egy köpés a finálé. A csoportjuk, ahogy azt hónapokkal ezelőtt megjósoltam, egy vicc volt. Az argentinok (a szurkolók és a válogatott) a világbajnokság hímestojásai. Rengeteg szurkoló kíséri Sabella csapatát meccsről meccsre a brazil vendéglátósok legnagyobb örömére. Németországban a kutya sem kíváncsi rájuk – itt kincset érnek.

Akik Luis Suárez eltiltását most vastapssal díjazzák, és elégedetten dőlnek hátra azt gondolva, hogy győzött az igazság, azok vajon tisztában vannak azzal, hogy az uruguayi futballista sorsáról, többek között, Julio Grondona, az egyébként rivális argentin szövetség elnöke döntött? Tudják egyáltalán, ki az a Julio Grondona? A dél-amerikai labdarúgás legnagyobb maffiavezére. Diego Maradona halálos ellensége. De ez még hagyján! Francisco Casal, az uruguayi keresztapa halálos ellensége is. A kétrészes Az uruguayi keresztapa című munkámban részletesen írtam arról, hogy milyen hatalmi harcok zajlanak a kontinensen. Hónapokon át gyűjtöttem az anyagot, hogy a magyar olvasók elé tárjam ezt a szövevényes ügyet, amely végül Suárezen csattant. Százhuszonketten olvasták a bejegyzést. Suárezről százezrek, sőt, milliók nyilvánítanak véleményt.

Francisco Casal, az uruguayi labdarúgás mindenhatója, a Tenfield nevű médiabirodalom tulajdonosa nemrég a fejébe vette, hogy megszerzi a dél-amerikai kupameccsek közvetítési jogait. Ehhez viszont új vezetőségre lenne szükség a CONMEBOL-ban, amelynek az elnöksége egyértelműen az argentin érdekeltségű Fox Sports nevű csatornát támogatja. Casal idén márciusban megpuccsolta az uruguayi szövetséget, elhajtotta a fenébe az addigi elnököt, Sebastián Bauzát, majd a saját embereit ültette az elnökségbe, amely csípőből feljelentette a CONMEBOL-t sikkasztás ürügyén. A dél-amerikai szövetség cserébe felfüggesztette az uruguayiak döntéshozói tagságát. Bauzá a körülményekhez képest korrektül irányította az AUF-ot, de ami igazán érdekes róla: nagyon jó viszonyt ápol Julio Grondonával, valamint a CONMEBOL elnökével, az egyébként uruguayi Eugenio Figueredóval. Ha továbbra is Bauzá irányítaná az itteni szövetséget, az életben nem meszelik el így Suárezt. Casal embereit viszont, Wilmar Valdézt és Alejandro Balbit úgy söpörték le az asztalról, mint a cigihamut.

A FIFA vérengzése valójában erőfitogtatás és egyben figyelmeztetés volt Casal felé az egyébként FIFA-alelnök (és mit ad isten, a közvetítési jogokért is felelős) Grondona részéről – ezt abból is lehet tudni, hogy az argentin maffiavezér saját elmondása szerint mindent megtett Suárez felmentéséért.

Hát persze.

Suárez hülye volt, és legszívesebben jól nyakon vágtam volna az újabb harapás miatt, de ezzel együtt sem tudok rá haragudni. Nem, mert nem tartom tisztességesnek az eljárást. Sem az állítólagos vizsgálat körülményeit, sem az eltiltással járó kitoloncolást. Miért ne maradhatna az uruguayiak edzőtáborában? Miért tiltják meg neki, hogy érintkezzen a csapattársaival? Miért nem lehet jelen a nézőtéren? Miért kell megalázni? Miért bánnak úgy vele, mint egy nemzetközi terroristával?

Innentől kezdve egyszerűen nem érdekel, hogy mit követett el, a világbajnokságot pedig lezártnak tekintem.

Mostantól fogva ez már háború.

Nem hittem volna, hogy leírom: őszintén remélem, ezek után Tabárez marad az uruguayi szövetségi kapitány. A srácoknak együtt kell maradniuk, össze kell tartaniuk – sokkal jobban, mint valaha. Életük eddigi legfontosabb összecsapása lesz a szombati. Mi, szurkolók, csak annyit ígérhetünk: nem tizenegyen lesznek a pályán.

Hárommillióan.

A cikk eredeti formájában itt olvasható.