Eltaktikázta magát Geert Wilders?

Geert Wilders nevéről mára szinte mindenkinek a bevándorló-ellenesség, az euroszkepticizmus, vagy az iszlámellenes retorika jut eszébe. A holland politikus előszeretettel tör borsot az Európai Unió vezetőinek orra alá, a közelgő EP-választások fényében pedig nem titkolt célja megállítani „az európai szörnyet”. Ennek ellenére alig pár nappal az uniós választások előtt nem kizárt, hogy Wilders kissé eltaktikázta magát: idegenellenes kijelentései miatt a politikust nem csak számos PVV-tag hagyta magára, de Nigel Farage sem hajlandó szóba állni vele.

Wilders és a holland Szabadságpárt (PVV) kampánya április végéig rendkívül hatékonynak tűnt, hiszen a NEXIT (Netherlands’ Exit, Hollandia kilépése) töretlen népszerűségnek örvendett a lakosság körében. Számos közvélemény-kutatás megerősítette, hogy a hollandok többsége osztja Wilders álláspontját, és az egyetlen járható útnak az Európai Unió elhagyását tartja. Egy alapító államhoz képest súlyos adat, hogy 2014 márciusában a megkérdezettek 37 százaléka az EU-n kívül képzelte el Hollandia jövőjét.

A kezdeti sikerek után Wildersnek alig pár hét alatt sikerült lerombolnia mindazt, amit az utóbbi hetekben a PVV segítségével felépített. Március végén a hírhedten idegenellenes politikus egy beszédében a marokkói bevándorlók hollandiai jelenléte ellen uszította a tömeget, amikor többször feltette a „Több vagy kevesebb marokkóit szeretnétek az országban látni?” kérdést. Miután több száz ember a „kevesebbet” szót kezdte el skandálni, Wilders ígéretet tett, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy az emberek kívánságát teljesítse.

A marokkóiak helyzete Hollandiában egyébként sem álomszerű, hiszen a társadalom meghatározó része hisz a „marokkói bűnözésben”, és ebből kifolyólag gyakoriak az őket érő atrocitások. A marokkói dráma nem felfújt lufi, hiszen a holland belügyminisztérium 2011-es jelentése alapján a 12 és 24 év közötti marokkói bevándorlók negyven százaléka volt már letartóztatva. Az adatok tehát magukért beszélnek, ugyanakkor Wilders kirohanását (a tömeg ujjongása ellenére) nagyon kevesen díjazták.

Roland Van Vliet, a PVV korábbi képviselője március 20-án jelentette be távozását a pártból, épp Wilders számára elfogadhatatlan nézetei miatt. Vliet személyes marokkói ismerőseire hivatkozva elmondta, hogy egytől-egyig tisztességes emberek, és a tény, hogy a párt vezetője ilyen szélsőséges ideológiát képvisel, akadályozná további munkáját. Nem csak Vliet akadt ki a marokkóiak elleni felszólaláson, a továbbiakban Laurence Stassen független EP-képviselő sem adja arcát Wilders kampányához. Stassen az euroszkepticizmus kulcsfigurájaként egészen eddig Wilders jobbkezének számított, azonban a sokak által gyűlöletbeszédnek titulált szereplés számára is fordulópontot jelentett.

Téves lenne azt feltételezni, hogy a közvélemény többsége egyetért Wildersszel. Számos közösségi oldalon indult kampány a politikus ellen, amelyben a Szabadságpárt vezetőjét gyűlöletre uszító megnyilvánulás miatt felelősségre vonnák. A legnagyobb közösségi csoport alig két nap alatt 43 ezer Wilders ellen felszólaló tagot számlált. A kora tavaszi sikerek után ez rossz fényt vet a májusi EP-választások kimenetelére, és egészen meglepő lejtmenet egy olyan politikustól, aki korábban a Koránt hasonlította Hitler Mein Kampf-jához, vagy Herman Van Rompuynak, az Európai Tanács elnökének adott volna Oscar-díjat feltételezett hazugságai miatt.

Nem csak párttörés jellemzi Wilders radikális nézeteinek következményeit, hiszen nemzetközi dimenzióban sem túl sikeres a kampányfinis. Bár nem kimondottan az idegengyűlölet a vád, a kemény euroszkepticizmusáról híres Nigel Farage és az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) egyáltalán nem hajlandó együttműködni Wildersszel. Farage korábban számtalanszor bírálta a holland politikus közeledését Marie Le Penhez, véleménye szerint a Nemzeti Fronttal való kooperáció Le Pen „számtalan pozitív tulajdonságának” ellenére is presztízsveszteséggel jár.

Le Pent leszámítva a nemzetközi uniószkepticizmus más képviselői is elfordultak a holland politikustól, még inkább képlékennyé téve a május végi választások sikerét. Az esetleges unióellenes Európai Parlamenti csoport alakításához a 28 tagállam legalább negyedéből, minimum 25 politikus megválasztására lenne szükség. Sokan már az ötletet is képtelenségnek tartják, hiszen mit keresnek az euroszkeptikusok az Európai Parlamentben, ha tényleg nem kérnek a politikai és gazdasági integrációból?