Megszűnt Kijev fennhatósága a Krímben

Furcsa események zajlanak Ukrajnában, és főleg a Krím-félszigeten: az orosz hadsereg ugyanis egyetlen puskalövés nélkül foglalja el (egyesek szerint vissza) a korábban Oroszországhoz tartozó területet. Az ukrán kormány tehetetlen, a nyugati hatalmak pedig egyelőre csak csúnya szavakat vágnak Putyin fejéhez, akit nyilván nem fog meghatni a demokráciák siránkozása. Napi összefoglalónk következik.

Egyelőre úgy tűnik, Oroszország egyetlen puskalövés és áldozat nélkül fogja ellenőrzése alá vonni a Krím-félszigetet – nincs ugyanis senki az ukrán oldalon, akivel fel lehetne venni a harcot, az orosz egységekre így a közlekedési balesetek jelentik a legnagyobb veszélyt. Az ukrán egységek folyamatosan dezertálnak, legutóbb például az ukrán flotta frissen kinevezett parancsnoka állt át az oroszokhoz. A Krím szinte minden stratégiai pontját orosz csapatok ellenőrzik már, a legfontosabb repülőterek, kikötők és utak mind-mind orosz kézen vannak. A mai nap legfontosabb fejleménye ezen a téren az, hogy a Krím keleti részén fekvő Kercsben lévő komp-terminál is orosz kézen van már, így a Déli Katonai Körzetből minden komolyabb fennakadás nélkül jöhetnek a katonák és az utánpótlás a most még Ukrajnához tartozó területre.

Moszkva a nyilatkozatok szintjén is harcias hangot ütött meg: egyrészt kedden reggel, közép európai idő szerint négy óráig megadásra szólították fel a Krímben lévő ukrán egységeket. Másrészt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ma Genfben kijelentette: Oroszország csak az emberi jogok védelmében, saját állampolgárait oltalmazandó küldte egységeit ukrán területre. Wiliam Hague brit külügyminiszter azonban a 21. század eddigi legsúlyosabb konfliktusának nevezte az eseményeket, és egyértelműen Oroszországot tette felelőssé a kialakult helyzetért.

Az ukrán kormány mindeközben teljességgel tehetetlen, és nem tartja kezében a krími eseményeket. Az Arszenij Jacenyuk vezette kabinet nemzetközi segítséget kért, de azt ők is elismerték, hogy nem tudnak szembeszállni az oroszokkal. A Nemzetbiztonsági és –védelmi Tanács vezetője, Andrej Parubij kijelentette, hogy az ukrán egységek tömeges dezertálása csak pletyka, és bár valójában vannak, akik átállnak az oroszokhoz, ez nem tömeges jelenség, és Kijev továbbra is ellenőrzés alatt tartja a csapatait. A kijevi kormány ráadásul elveszítette legfelkészültebb erőit is, hiszen a tömegakaratnak megfelelően feloszlatták az utóbbi hónapokban kétes hírnevet szerző Berkutot is, aminek elbocsátott tagjai most sorban kapják meg orosz útleveleiket, így már biztos nem lehet rájuk számítani az orosz csapatok elleni küzdelemben.

A konfliktus további fontos szereplője a Krími Autonóm Köztársaság nem kicsit oroszbarát parlamentje. Ők ma azzal borzolták a kedélyeket, hogy indítványt nyújtottak be, miszerint a Krímnek át kellene állnia a moszkvai időzónára.

Nehéz most jóslatokba bocsátkozni a krími válság lehetséges forgatókönyvei kapcsán. Az oroszoknak talán az lenne a legkényelmesebb, hogy ha krími parlament kikiáltaná a terület függetlenségét, majd azonnal kérnék felvételüket a Szovjetunióba (jav: Oroszországba). Erre minden lehetőségük meg is van, hiszen az orosz felsőház előtt épp most van egy olyan törvényjavaslat, ami még egyszerűbbé tenné az orosz többségű területek csatlakozását az Oroszországi Föderációhoz. Mivel Kijev már most elveszítette az ellenőrzést a Krím felett, valamint nyilvánvaló, hogy az ukrán egységek nem hajlandóak szembeszállni az oroszokkal, ezért háborúra valószínűleg nem fog sor kerülni. A Nyugat részéről további harcias nyilatkozatok várhatóak, azonban jellemző, hogy míg az oroszok katonai erőkkel próbálják meg döntésre vinni a krími kérdést, addig az Európai Unió csak a társulási tárgyalások megkezdésével, és némi IMF-hitellel tudná kisegíteni Ukrajnát, ami az orosz tengerészgyalogosok ellen nem sokat ér. Holnap reggel bizonyára többet tudunk majd, amikor lejár a Krímben lévő ukrán erőknek adott orosz ultimátum.

Egyre erősebb a vita a kettős állampolgárságról Németországban

A német kancellár újraválasztása óta meglehetősen családbarátnak tűnik: legutóbb a bevándorlók Németországban született gyermekeinek ígért kettős állampolgárságot. A kérdés már csak az, hogy mit foglalna magában ez a törvény.

Az Európai Unión belül gyakran okoz fejtörést a migrációs politika. Míg az egyik oldalon – például az Egyesült Királyságban – szigorítják a bevándorló munkavállalókra vonatkozó szabályokat, addig Málta például szabad vásárra bocsátotta állampolgárságát. A bevándorlók körül kialakult vita így az egyik legsarkalatosabb pontja lett az európai integrációs folyamatoknak. Legtöbb esetben a probléma fő forrását a szociális juttatásokkal való visszaélés, illetve az attól való félelem jelenti a jóléti államokban. Néhol egészen érdekes méreteket ölt a migrációellenes propaganda, azt viszont senki sem tagadja, hogy a jól képzett, hiányszakmával rendelkező munkavállalókra mindenhol szükség van.

Egyre erősebbek a holland EU-szkeptikusok

Az Európai Unióval szembeni kritikai hozzáállás növekvő tendenciája miatt egyre gyakrabban alkalmazzuk az euroszkeptikus jelzőt. De mitől lesz egy személy vagy párt euroszkeptikus? A jelenség fogalmi kerete meglehetősen tág, a 2014-es uniós választások közeledtével pedig egyértelművé vált, hogy az unióellenesség több a brit jelenségnél. A holland unióellenes Geert Wilders kampányának látszólagos sikere például Brüsszelt is megdöbbentette.

Az euroszkepticizmus összetettségét kár lenne tagadni, hiszen nem mindegy, hogy bizonyos csoportok tudás vagy irracionális félelem alapján támadnak egy európai ügyet. Az alternatív definíciók sokasága mellett azonban fontos hangsúlyozni, hogy a politikai spektrum minden oldalán találunk szkeptikusokat. A feltételezés, hogy az euroszkeptikusok mind nacionalisták és jobboldaliak, nem is állhatna távolabb a valóságtól. Ha politikai pártok szempontjából közelítjük meg a jelenséget, szintén fennáll a szkeptikus jelleg sokrétűsége: a gyakorlatban sok unióellenes tömörülésnek nem célja az EU-ból való kiválás. Az euroszkeptikusok mai fellépésének vizsgálatához szükséges az elméleti kitérő, hiszen annak ismerete nélkül könnyen csak általánosító következtetéseket vonhatunk le.

Merkel Britanniában: tea a királynővel

Az óránként változó ukrajnai helyzet elemzésében majdhogynem elfeledkeztünk megemlíteni a múlt hét egyik igen lényeges eseményét, Angela Merkel londoni látogatását. A német kancellárasszonyt a legfőbb barátnak és szövetségesnek kijáró tisztelettel fogadták Londonban: beszédet tarthatott a parlament két házának együttes ülésén, ebéddel kínálták a Downing Street 10-ben, végezetül pedig ötórai teára invitálták a Buckingham-palotába a királynőhöz. David Cameron az összes lehetséges vörös szőnyeget bevetette, mindezért természetesen szeretné Merkel támogatását kivívni belpolitikai céljai eléréséhez.

A vendéglátó szerepét betöltő David Cameron legalább akkora figyelmet szentelt Angela Merkel csütörtöki látogatásának külső elemeire, mint amekkorát legfeljebb az amerikai elnökök szoktak kapni. Különleges kapcsolat ide vagy oda, a német kancellár támogatására most sokkal nagyobb szüksége van Londonnak, mint eddig bármikor. Ahogy James Forsyth, a konzervatív The Spectator újságírója elemzésében kiemeli, David Cameronnak két lényeges okból is vitális érdeke, hogy maga mellett tudja Angela Merkelt: egyrészről a brit konzervatívok körében kétségtelenül stabilizáló hatással bír, ha a miniszterelnök Európa leghatalmasabb országának vezetőjével mutatkozik, másrészről pedig Cameronnak el kell nyernie Merkel áldását a brit különutas EU-politikához, tekintettel a közelgő 2017-es uniós bennmaradásról szóló referendumra. Ennek megfelelően a londoni protokoll a legvörösebb vörös szőnyeget görgette Merkel lába elé, a kancellárasszonyt azonban nem győzte meg maradéktalanul az uralkodói pompa.