A csődtől a csődközelig: az argentin gazdaság húsz éve

Infláció, devizahiány, valutaleértékelődés, átütemezetlen államadósság, fennakadások az energiaellátásban, társadalmi támogatottság csökkenése – és még folytathatnánk azoknak a problémáknak a felsorolását, amellyel az argentin kormánynak szembe kell néznie. Több forrás a 2001-es államcsőd rémképét idézi fel, de valóban ennyire súlyos a helyzet? És mennyire befolyásolja más feltörekvő piacok – köztük hazánk – nemzetközi megítélését az argentin eset? Ahhoz azonban, hogy lássuk, hogy a jelenlegi helyzet mennyiben hasonlít a 2001-es államcsőd körülményeire, vissza kell tekintenünk Argentína gazdaságtörténetére. Ezért elemzésünk első része az elmúlt húsz év eseményeire fókuszál.

Az elveszettből az elvesztegetett évtizedbe

Más latin-amerikai országokhoz hasonlóan, az 1982-es adósságválságot követő válságkezelés részeként, megindult a gazdasági szféra liberalizációja a neoliberális eszmék mentén. Ez azonban kifejezetten kiszolgáltatottá tette Argentínát a nemzetközi piacon jelentkező pénzügyi válságokkal szemben, 1995-ben egy komplex mentőöv segítségével tudta elkerülni az összeomlást, amely felé a mexikói tequila-válság sodorta. A későbbi regionális (brazil, orosz, délkelet-ázsiai) válságokra az ország pénzügypolitikája nem tudott rugalmasan reagálni, a külföldi hitelek kamatai is megugrottak.

Mivel az 1990-es évek nagy részében alacsony volt az infláció, a kormány nem szentelt figyelmet a költségvetési deficit féken tartásának, ugyanis nem akarták, hogy azok visszafogása miatt csökkenjen a gazdasági növekedés. Ekkor ment végbe a magánnyugdíj-pénztárak privatizálása is, amely ugyancsak nagy terhet rótt az állami költségvetésre – ahogyan az egyes tartományok által felhalmozott adósság is. Mivel a konvertibilitási törvény értelmében a dollárhoz rögzítették az argentin peso árfolyamát (vagyis kvázi megszűnt a leértékelés lehetősége), valamint a jegybank csak akkor bocsáthatott ki újabb bankjegyeket, ha azok rendelkeztek dollárfedezettel és a privatizációs vagyon is kiapadt, költségvetési hiány esetén a kormánynak nem volt más választása, mint külföldi kölcsönökkel fedezni azt. Ennek az lett a következménye, hogy a duplájára emelkedett az adósságszolgálat.

A 2001-es államcsőd előidézésében az is szerepet játszott, hogy az argentin peso jelentősen túlértékelt volt. Ez az argentin versenyképességet és exportképességet nagymértékben rontotta, amely egyrészt az állami bevételek csökkenésével járt, másrészt a külkereskedelem nyitottabbá tételén és az import növekedésén keresztül a külkereskedelmi mérleg hiányát növelte. A szomszédos országok fizetőeszközeinek és a dollár leértékelései, valamint a csökkenő nyersanyagárak tovább rontották a helyzetet.

2000-2001 folyamán a Nemzetközi Valutaalap (IMF) háromszor is hitelt folyósított a dél-amerikai országnak. 2001 elején a piacok arra számítottak, hogy Argentína feladja a konvertibilitási követelményt, s leértékel, de ez ekkor még nem történt meg. A kibontakozó pánik miatt nagymértékűvé vált tőkemenekülés és a Központi Bank tartalékainak apadása. 2001 közepére a nemzetközi hitelezők számára egyértelművé vált, hogy az ország csődje elkerülhetetlen, Argentína adósbesorolását leminősítették, így a további hiteleket már nem tudta finanszírozni, ezzel adósságcsapdába került. A GDP 2001-ben már négy százalékos csökkenést mutatott, a külföldi adósság a GDP 54 százalékára rúgott.

Az IMF egyre szigorodó hiteltörlesztési feltételei miatt hozott kormányzati döntések következtében pedig heves tüntetések bontakoztak ki az országban, jórészt emiatt mondott le de la Rúa elnök, akinek helyét 2002 januárjában Eduardo Duhalde vette át. Ekkor Argentína bejelentette, hogy nem tudja tovább törleszteni mintegy 155 milliárd dolláros külföldi adósságát és a konvertibilitási tervre alapuló rendszere összeomlott.

„K-projekt” – a válságkezelés

A jelenlegi elnök, Cristina Fernandez de Kirchner férje és egyben politikai elődje, Néstor Kirchner 2003 májusában került hatalomra. Gazdaságpolitikájában a pénzügyek rendbetételét összekapcsolta a szociálpolitikai intézkedésekkel, az ipari termékek kínálati piacának újbóli megteremtését a lakossági kereslet élénkítésével.

2002 szeptembere után a peso rendkívül jelentős leértékelése következtében (amely a hazai ipar védelme mellett lehetővé tette a belső piac visszahódítását és bizonyos importtermékek hazaiakkal való helyettesítését) a növekedés ismét beindult, majd üteme lényegesen gyorsult, amit segített az export dinamikus bővülése is. Kirchner és gazdasági minisztere, Roberto Lavagna bevezették a spekulációs tőkebeáramlás ellenőrzését, s a fogyasztás fellendítése érdekében bejelentették a minimálbér 50 százalékos emelését. 2002 és 2005 között jelentősen javultak a költségvetés eredményei. 2004-ben megújították a költségvetési felelősségről szóló törvényt, amely előírta a kiadások és bevételek átláthatóságát, valamint a többéves pénzügyi tervezés követelményét. A kiadások tervezését a GDP növekedéséhez kellett igazítani, s mind központi, mind tartományi szinten tartani kellett a költségvetési egyensúlyt. Emellett szabályozták a szövetségi államoknak nyújtható központi hitelek mértékét is.

A gazdaság erejének növelésére törekedve az elmúlt években sikeres költségvetési és fizetési mérleg konszolidációjának, valamint az így létrejövő ikerszufficitnek köszönhetően a központi bank tartalékait is sikerült megnövelni, a központi kiadások és az állami beruházások fokozása mellett.

A Valutaalap 2003 januárjában rövidtávú hitel-megállapodást kötött Argentínával az ország fizetőképességének visszaállítása érdekében, 2005 februárjában pedig létrejött egy átütemezési megállapodás, valamint az adósság jelentős részét elengedték. A magánhitelezőket tömörítő Párizsi Klub felé fennálló adósságának egy része (kb. 10 milliárd dollár) azonban még ma is kifizetetlen, az ezzel kapcsolatos tárgyalások vontatottan haladnak, illetve több peres eljárás is folyik nemzetközi ítélőszék előtt Argentínával szemben.

A Néstor Kirchner 2003-2007 közötti elnöksége, majd utána felesége, Cristina Kirchner 2007-től tartó elnöksége alatti növekedési időszak középpontjában a termelő- és feldolgozóipar fellendítése áll. Néstor Kirchner elnökségének kezdete óta az építőipar érte el a legnagyobb növekedést; az újraiparosítás politikájának köszönhetően számos új munkahely létesült. A kirchneri gazdaságpolitika továbbá a kis- és közepes vállalatok masszív támogatását és az erőteljes exportorientációt is célozza.

A gazdaság felívelését segítette, hogy az államcsőd bejelentése után a világgazdaság erőteljes növekedést produkált, tehát támogató volt a külső környezet. A globális nyersanyagár-boom jelentősen felhajtotta az argentin mezőgazdasági exportcikkek árát, a peso leértékelése pedig általánosságban növelte a termékeik versenyképességét. Az elmúlt évek növekedésében nagy szerepet játszott a Brazíliába szánt export (ami az összes kivitel közel harmadát jelenti) mellett Kína szójakeresletének megemelkedése (Argentína a világ 4. legnagyobb szójatermelő országa).

A 2002-es rendkívüli 10 százalékos visszaesés után a 2003-2007 közötti időszakban az argentin gazdaság évente 8-9 százalék között tudott bővülni. Negatívum viszont az, hogy a Kirchner-kormányok idején jelentősen megnőtt az infláció, amelyet leginkább a központi kiadások növelése okoz.

2008/09 – újabb válság

A 2008-as válság több csatornán át szivárgott be a feltörekvők, s így Latin-Amerika gazdaságaiba is. Az amerikai és nyugat-európai tőke áramlásának fennakadása problémát jelentett az exportfinanszírozás, a hitelhez jutás terén. A nyersanyagárak hirtelen esése nem csak bevételkiesést okozott, de az árutőzsdéken is bizonytalanságot szült. A feltörekvő országok kereskedelmi cikkei iránti kereslet visszaesett (kivéve az Ázsia által támasztott igényeket), így azok csökkentették a termelést.

A válság hatására lelassult, sőt rövid időre visszaesett Argentína növekedése is. Az azt megelőző hat évben az argentin export erős, átlagosan évi 18 százalékos növekedést mutató, többlettel záró külkereskedelmi mérleg mellett. Azonban a válság hatására az agrárszektor kínálatcsökkenése és a zsugorodó fogyasztói kereslet következtében csökkent az árutermelés, az export és az import volumene is, aminek következtében az állami adóbevételek is megcsappantak az előző évekhez képest.

2010-ben és 2011-ben a gazdaság növekedése visszaállt a válság előtt tapasztalt, 8-9 százalékos szintre, bár ahogy korábban már említést nyert, mindez az infláció felgyorsulásával járt. Az argentin hivatalos statisztikák 11, a nem hivatalosak 25 százalékról szóltak.

A válságkezelés részeként 2008 telén sor került a magánnyugdíj-pénztárak államosítására, amelynek révén a kormány növelni tudta a központi kiadásokat, többek között hitelt nyújtva a tartós fogyasztási cikkeket gyártó ágazatnak és az építőiparnak a gazdasági stabilitás érdekében. Majd moratóriumot hirdettek minden adónemre és tb-kötelezettségre, valamint csökkentették a munkaadói járulékokat is (a másodlagos cél ezzel a gazdaság kifehérítése volt). Az „érzékeny szektorok” (pl. textil, fémtermékek, cipő) védelme érdekében pedig importvámokat vetettek ki.

Az államadósság törlesztésének céljából 2010 tavaszán Cristina Fernández de Kirchner arra „utasította” a Központi Bankot, hogy az akkori folyó évi, Párizsi Klub felé fennálló adósságszolgálatot az elmúlt évek során megnőtt devizatartalékokból törlesszék annak érdekében, hogy a legmagasabb kamatú hitelek visszafizetése a továbbiakban ne terheljék a költségvetést. A jegybanktörvény módosítását 2012 márciusában fogadták el, amely szerint a központi bank elsődleges célja a hatálya alá eső eszközökkel a monetáris és pénzügyi stabilitás megteremtése, a foglalkoztatás és gazdaság fejlesztése, a társadalmi egyenlőségek fenntartásával. A központi bank tehát nem inflációs célkövetést folytat, hanem a fontosabb makrogazdasági mutatók együttes fenntarthatóságára fókuszál. Emellett lehetőséget biztosít az új törvény a jegybank számára a közvetlen kormányzati finanszírozásra, igaz, csak bizonyos keretek között. Ennek azonban igen nagymértékű inflációs, költségvetési, illetve hitelességi kockázata, költsége van.

A 2010-es év volt a fordulópont, amikor Argentína nettó olajexportőrből olajimportőrré vált. A jelenség mögött az áll, hogy a hazai kőolaj- és földgáztermelés folyamatosan csökkent – a régi, könnyebben elérhető mezők kiaknázásával -, a gazdaság energiaigénye pedig fokozódik. Cristina Kirchner javaslatára a parlament megszavazta a spanyol-argentin YPF gáz- és olajipari cég államosítását – a kormány indoklása szerint azért, mert a cég nem fektetett elegendő figyelmet a fejlesztésre, beruházásra. A kormány a magánszektor cégeit teszi felelőssé azért, hogy csökken az ország olaj- és gáztermelése, az elmaradt fejlesztések miatt vált az ország nettó olaimportőrré. Az YPF a korábbi években valóban több figyelmet fordított a meglévő mezők kitermelésére, mint az újak felkutatására, ugyanakkor az argentin energiapiac súlyos problémákkal küzd. Az 1990-es évek végén a kormány elkezdte befagyasztani az energiaárakat. A peso leértékelés után az árakat pesóban állapították meg és csak nagyon lassan növelték, így a gáz és az áram 70-80 százalékkal olcsóbb volt Argentínában, mint a környező országokban, ez pedig jelentős pazarlásokhoz vezetett.

Bár a 2002-2009. közötti időszakban a gazdaság jelentős külkereskedelmi-mérleg többletet ért el minden évben, 2010 fordulópont volt a gazdaságban: ettől kezdve – részben az olajimportőrré válás miatt – az áruimport rendre felülmúlja az exportot, és az IMF az elkövetkező évekre is hasonló trendet vetít előre. A helyzet kezelésére az argentin kormány részben importkorlátozásokkal felelt. 2012 februárjában a fizetési mérleg javítása és a hazai termelés ösztönzése érdekében új importszabályok léptek életbe, amiket több külkereskedelmi partnere is megtámadott a WTO előtt.

A tőkekivitel a 2010-es évhez képest jelentősen, 88 százalékkal nőtt meg 2011-ben. A tőkemenekítés megakadályozására korlátozásokat vezettek be a devizavásárlás kapcsán. A valutakorlátozások eredményeképpen a fekete piac jelentős virágzásnak indult. Elemzők szerint naponta 10-40 millió dollár közötti összeg cserél gazdát illegálisan – ez annyi, mint a napi átlagos forgalom az argentin tőzsdén.

Néstor Kirchner időszaka alatt a központi költségvetést jelentősen segítette a szójabab-export adói; Cristina Kirchner azonban erre már kevésbé támaszkodhat: 2008-ban megpróbálta a szójabab-adókat növelni, azonban a termelők ellenkezése miatt visszakozásra kényszerült. A 2008-as magánnyugdíj-pénztári államosítás csak egyszeri bevételt jelentett, így időlegesen oldotta csak meg a költségvetési hiány problémáit. Az argentin gazdaság jelenlegi lassulásával a központi költségvetés is egyre inkább gondba került, a kiadások azonban nem csökkentek.

Mivel a nemzetközi hitelcsapok jobbára elzárultak Argentína előtt, az ország számára a korábbi hiteek törlesztését devizatartalékai jelentik, amelyek – ahogyan fent említésre került – egyre inkább apadnak. Ennek megakadályozását háromféleképpen tudja segíteni: 1) a már említett devizavásárlási korlátozásokkal (ide értendő a profitrepatriálás részleges tilalma is); 2) a szintén tárgyalt importkorlátozások; valamint 3) az ország legnagyobb olajvállalatának, a YPF-nek az államosításával, amelyre 2012 tavaszán került sor. Végső soron az energiaipar külkereskedelmi mérlegre tett negatív hatását próbálják javítani több termék importjának korlátozásával, illetve a peso dollárra váltásának nehezítésével.

Hogy ezek a lépések mennyire voltak elégségesek eddig, és hogy melyek a legutóbbi kormányzati intézkedések, arról cikkünk folytatásában számolunk be.

Solti Ágnes

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »