Barack Obama sem lehet mindenható

Magad uram, ha szolgád nincsen – ez jellemzi legjobban Barack Obama tegnapi, hagyományos évértékelő kongresszusi beszédét (State of the Union). Mivel az elnök nem bír a Kongresszus republikánus többségével, ezért elnöki rendeletekkel akarja előmozdítani legfontosabb politikai céljait, ezzel viszont beismeri azt is, hogy eredeti, széles nemzeti és pártokon átívelő összefogásra alapított tervei csődöt mondtak. Az év legfontosabb amerikai beszédén kívül írunk még Lázár Jánosról, a szerbiai választásokról és a berlusconizmus jövőjéről is. Napi összefoglalónk következik.

Egyedül nem megy

Hiába a fogadkozás, a kiváló szónoki képességek és az akarat: Barack Obama képtelen egyezségre jutni a törvényhozással legfontosabb céljait illetően. A republikánusok szinte minden kezdeményezését elgáncsolják a Kongresszusban, az elnök pedig egyre frusztráltabb, mert nem tudja teljesíteni hangzatos ígéreteit. Az elnök annak idején úgy érkezett Washingtonba, hogy megváltoztatja az évtizedek óta becsontosodott politikai kultúrát, azonban most, öt évvel első beiktatása után be kell ismernie: ő sem volt megtörni a Képviselőház és a Szenátus hatalmát. Az eredményekre azonban szükség van, az ígéreteket be kell tartani (vagy legalábbis úgy kell tenni), ezért nem marad más, mint a rendeleti kormányzás. Ez azonban az Egyesült Államokban nem hatékony: egyrészt a rendeletekkel csak a szövetségi kormányhoz tartozó szektorokban lehet változást elérni, másrészt pedig az elnöki utasításokat a következő elnök – márpedig nemsokára mindenképpen új lakója lesz a Fehér Háznak – egyetlen tollvonással el tudja törölni, ahogyan az Obama is megtette George W. Bush számos ukázának esetében.

Obama a cselekvés évét hirdette meg tegnapi beszédében, „a legfontosabb kérdés most mindenki számára, aki ebben a teremben helyet foglal, hogy támogatni vagy akadályozni kívánja a haladást”. A Kongresszust azonban nem igazán érdekli az elnök: a képviselőknek hamarosan el kell kezdeniük a felkészülést a novemberi félidős választásokra, és a szenátorok harmadának is saját jövőjéről kell gondoskodnia, nem érnek rá az elnök politikai örökségével törődni. Obama pedig számos területen szeretne előrelépni: megerősítené a középosztályt, megemelné a minimálbért, új nyugdíj-előtakarékossági rendszert vezetne be, hogy az illegális bevándorlók helyzetének rendezéséről és Guantanamo bezárásáról már ne is beszéljünk. Az elnök még egy hagyományos balos toposzt is bedobott, amikor kijelentette: csökkenteni akarja a társadalmi egyenlőtlenségeket (a minimálbér-emelés is ezt a célt szolgálná). Az elnöki rendeletek azonban ehhez kevesek lesznek: azzal ugyanis csak az állami alkalmazottakra lehet szabályozást alkotni, a magáncégekre nem igazán. Ahhoz már a törvényhozás együttműködése kellene, ez viszont nem valószínű, hiszen a republikánusok szerint a minimálbér-emelés csökkenti a versenyképességet, és ezért munkahelyek megszűnéséhez vezet.

A harcvonalak a bevándorlás kivételével nagyjából megmerevedtek, így a cselekvés lázában égő elnök hamarosan kiterjedt rendeletalkotásba kezdhet. Ennek sikeréről Rahm Emmanuel, Chicago polgármestere, az elnök korábbi kabinetfőnöke és rutinos képviselőházi róka csak ennyit mondott: „Semmi sem fogható a törvényhozáshoz, de a Kongresszusnak nem szabad elvesznie a harcban”. Egyedül Obamának sem fog menni, támogatásra a Capitol Hill felől viszont továbbra sem számíthat.

Hiába megy Berlusconi, az öröksége velünk marad 

Az olasz jobboldal vezéréről, Silvio Berlusconiról számos könyv megjelent már, de egyik sem volt olyan sikeres és mélyreható, mint „A berlusconizmus Olaszország történetében” című mű. A tavaly nyáron megjelent könyv szerzőjével, Giovanni Orsina professzorral a berlusconizmusról és az olasz belpolitikai helyzetről beszélgettünk.

A 2013-as előrehozott választásokat követő egy év a második olasz köztársaság egyik legválságosabb időszaka volt: a meglepő választási eredmény (a radikális Öt Csillag Mozgalom és a jobboldali Szabadság Népe párt nem várt mértékű sikere), a kormányalakítási nehézségek, a kritikus köztársasági elnök-választás, a Berlusconi-perek, az őszi kormányválság, a Hajrá Olaszország! újjáalakulása, a jobboldal szakadása és a baloldal válsága, csak a legfőbb események. Sokan egy korszak, a Berlusconi-korszak végét prognosztizálták a nyár végétől. A jobboldal vezére, Silvio Berlusconi már nem tagja a parlamentnek, de politikai csillaga még nem áldozott le. A nevéhez kapcsolódó, immár az olasz belpolitikát két évtizede meghatározó jelenségről, a berlusconizmusról beszélgettünk Giovanni Orsina professzorral, A berlusconizmus Olaszország történetében (Il berlusconismo nella storia d’Italia, I nodi Marsilio, Venezia, 2013) című könyv szerzőjével.

Jönnek az előrehozott választások Szerbiában

Kora tavasszal előrehozott választásokat tarthatnak Szerbiában, amelyek révén tovább erősödhet az így is meghatározó kormányzati pozíciót betöltő Szerb Haladó Párt (SNS) szerepe. Az időközi voksolás kiírását ennek szellemében maga Aleksandar Vučić javasolta, aki pártjának támogatásával aligha kétséges, hogy elfoglalhatja majd annak a miniszterelnöknek a bársonyszékét, akinek így is ő maga az elsőszámú helyettese. A szavazást március 16-ra időzíthetik, amikor Belgrádban amúgy is helyhatósági választásokat rendeznek.

A Szerb Haladó Párt (SNS) által már egyhangúan elfogadott időközi választások tovább erősíthetik a belgrádi kormány legitimitását, ugyanakkor a jelenlegi miniszterelnök leváltása mellett akár pártját is eltávolíthatják a hatalom közeléből. Az SNS alelnöke, Zorana Mihajlović ugyanakkor elárulta a délszláv sajtónak, hogy még nem dőlt el annak a kérdése, pártja szakít-e a jelenlegi kormányfőt adó Szerbiai Szocialista Párttal (SPS). Ezzel együtt a szerb politikai elemzők többsége úgy véli; a közvélemény-kutatások adatai szerint akár a voksok 45 százalékát is begyűjthető SNS-szel szemben a szocialisták, azaz az Ivica Dačić vezette SPS lehet az előrehozott választások egyik fő vesztese.

Újra Brüsszelben Lázár János

A magyarországi útépítési tenderek kapcsán kezdett brüsszeli vizsgálat témája ugyanúgy szerepelt Lázár János brüsszeli tárgyalásain, mint az előző hét éves ciklus felzárkóztatási pénzköltésének mérlege, a magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszer reformja, és a 2014-2020-as időszak forráshasznosításának főbb kihívásai.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár Andor László foglalkoztatási és szociálpolitikai, illetve Johannes Hahn regionális politikai biztosokkal tárgyalt kedden Brüsszelben. Az utóbbival folytatott megbeszélések során Lázár érintette az Európai Bizottság auditorai által kifogásolt magyarországi útépítési közbeszerzései eljárások kérdését is.