Félelem és rettegés egy európai Tea Party-tól

A szélsőjobboldali pártok minden jel szerint erősebben szerepelnek majd a jövő évi európai parlamenti választáson. Valóban egy „európai Tea Party” emelkedik az uniós horizonton? Milyen mozgástere lehet egy erősebb euroszkeptikus EP-frakciónak?

Kontinens-szerte bemelegít a 2014-es európai parlamenti választásokra a szélsőjobb: először a francia Marine Le Pen és a holland Geert Wilders kötött unióellenes szövetséget, majd öt tagállam szélsőjobboldali pártja állapodott meg egy közös stratégia lerakásának alapjaiban. A francia Nemzeti Front és a holland Szabadságpárt (PVV) célja, hogy „kiszabadítsák országaikat” az unió béklyójából és hogy minél több hozzájuk hasonló szerveződést állítsanak maguk mellé. A holland Geert Wilders nyíltan lenácizta az Európai Uniót, a vele szövetkező Marine Le Pen pedig szintén évek óta a teljes kilépés mellett érvel. A francia politikus Hágában találkozott az olasz Északi Ligával, a belga Vlaams Belanggal, a svéd demokratákkal és az osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) is, ahol egy jövőbeni együttműködés rajzolódott ki.

Októberben a Tea Party mozgalom kompromisszumképtelensége az amerikai szövetségi kormány leállásához vezetett, s ennek mintájára a Financial Times feltette a kérdést, hogy egy megerősödő EU-ellenes frakció ugyanígy képes lenne-e akadályozni az unió egyébként is nehézkes döntéshozatalát. Először is érdemes röviden összevetni az amerikai csoport és az európai szélsőjobboldal ideológiai elképzeléseit. Mivel utóbbi sem egységes, ezért a frissen szövetségre lépett FN-t és PVV-t vesszük alapul.  

Közös keresztmetszetek és ellentétek

Le Pen és Wilders a szigorú jogállamban hisz, iszlámellenes, bevándorlásellenes, és ragaszkodik a jóléti rendszerek fenntartásához. A két politikus a szigorú határellenőrzés visszaállítását támogatja, és ellenez mindennemű nyugdíjkorhatár-emelést vagy megszorító intézkedést, ami negatívan érintheti a társadalmat. Egyébként ilyen törékeny gazdasági környezetben nem is kampányolhatnának tetszetősebb, és könnyebben fogyasztható üzenetekkel. Wilders konkrét tervei közt szerepel a nem nyugat-európai bevándorlók kiszorítása, a burka viselésének és a Koránnak a betiltása, a mecsetépítések megszüntetése. Marine Le Pen hozzá hasonlóan felére csökkentené az éves bevándorlás mértékét, és „nemzeti prioritás” alapján súlyozná a különböző juttatásokat.

A keresztény-konzervatív alapokon álló Tea Party mozgalom – a Republikánus Párt radikális szárnyaként – ugyancsak szigorítaná a bevándorlás szabályozását, különös tekintettel a mexikói határ felől érkező illegális határátlépőkre. Mindeközben az amerikai alkotmány eredeti értelmezéséhez való visszatérést hangsúlyozzák, bírálják a „túlterjeszkedő” szövetségi kormányt, amiért az szerintük átlépte az alaptörvényben rögzített határokat. (Ilyen alapon próbálták elkaszálni az Obamacare-t is.) 

Közös bennük a populista vonulat: mindhárom csoport a „kiszolgáltatott népet” állítja szembe a „korrupt politikai elittel”. Hasonlóvá teszi őket az ellenségkeresés, a bűnbakképzés mentalitása: mindhárman azt gondolják, hogy társadalmukat romboló erők veszélyeztetik, legyen az muzulmán, spanyolajkú, vagy az alkotmányt figyelmen kívül hagyó demokrata.

Gazdaságpolitikai szempontból azonban másként gondolkodnak: a Tea Party mozgalom kis szövetségi kormányt preferál, amely nem avatkozik be a gazdasági folyamatokba, és minimálisra csökkentené a kiadásokat a költségvetési deficit leszorítása érdekében. Az FN és a PVV ezzel ellentétben erős állami beavatkozást támogat, megőrizné a nyugdíjak értékét és bizonyos szint alatt növelné a béreket is. 

Hét uniós tagállam minimum 25 képviselője kell ahhoz, hogy saját frakciót alakíthassanak, amire a The Sunday Times friss felmérése szerint több mint jó eséllyel pályáznának: a 766 parlamenti hely akár 30 százalékát is elhappolhatják. Le Pen pártja a Nouvel Observateur című lap által közölt közvélemény-kutatás szerint odahaza elvinné a szavazatok 24 százalékát, míg a konzervatív UMP-re csak 22 százalék, a kormányzó szocialistákra pedig mindössze a franciák 19 százaléka voksolna. Wilders Szabadságpártja a második legerősebb holland szervezet, az osztrák FPÖ pedig a szavazatok 20 százalékát zsebelte be a szeptemberi választáson. A Svéd Demokraták ugyanakkor még mindig 9 százalékon állnak egy múlt vasárnap közzétett felmérés szerint. 

Az EP súlya és szerepe az uniós mátrixban  lezsibbadhat a rendszer?

Brüsszelben vajon a presztízsveszteségen felül okkal aggódnak egy ilyen blokk létrejöttétől? Ha abból indulunk ki, hogy az érdekek összetett hálójában vergődő EU mindig is konszenzusalapon hozta meg a legfontosabb döntéseit – amiben az EP egyre nagyobb szerepet kapott az unió fejlődése során –, akkor valószínűleg igen. A Lisszaboni Szerződés újabb 45 területre terjesztette ki az együttdöntési eljárások számát, így az EP megkerülhetetlenné vált például a közös agrárpolitikai, illetve az igazságügyi és biztonságpolitikai területen, utóbbiak kiterjednek a szeptember 11-i támadás után egyre keményebb, és az alapvető jogokat nem minden esetben tiszteletben tartó, terrorizmus elleni törvényekre is. Az EP 1999-ben megbuktatta az EU legfőbb javaslattevő-végrehajtó szervét, a korrupció gyanújába keveredett Santer-Bizottságot. A parlamentnek továbbá kulcsszerepe van a többéves keretköltségvetés elfogadásában, ami egyébként is elhúzódó alkufolyamatok és lobbi-küzdelmek bonyolult útvesztője. 

Első a nemzetállami érdek

Az unió közvetlenül választott, legitimációval rendelkező testülete egyre magabiztosabban próbál beleszólni a döntésekbe, néha olyankor is, amikor az alapszerződés csak konzultatív szerepet szán neki. Feltehetően mégsem kell attól tartani, hogy egy EU-ellenes csoport teljesen lezsibbasztaná a rendszert. Az EP legfőbb gyengesége ugyanis abból ered, hogy a legfontosabb politikai játszmák továbbra is nemzetállami szinten dőlnek el, legyen az munkaerőpiaci és foglalkoztatottsági kérdés, adózás, közegészségügy, vagy oktatás. Legitimációját éppen az gyengíti, hogy az európai választópolgárok tisztában vannak azzal: ezek a kérdések nem közvetlenül az EP-választáson leadott szavazatoktól függenek. A parlament egyik legnagyobb aduásza ugyanakkor, hogy a költségvetési eljárásban játszott szerepén keresztül hatással lehet az uniós kiadások emelésére, miközben a szerződés nem hatalmazza fel például arra, hogy ehhez újabb szükséges erőforrásokat társítson.

Akár kódolt üzenetekben beszél, akár hangosan kiabál, relatív zsarolási potenciáljából fakadóan „sárdobálással”, ízléstelen adok-kapokkal, a kompromisszum teljes hiányával – a Tea Partyhoz hasonlóan – a szélsőjobb áthangolhatná az EP politikai kultúráját. Mégsem tudni pontosan, hogy egy jövőbeni frakció milyen módon próbálna borsot törni a rendszer orra alá, milyen kérdésekben nehezítené a kompromisszumok megkötését. Mert bár lehetséges tagjait összekötné ugyan az uniós tagság és az euróövezeti tagság bírálata, saját nemzetállami érdekeikhez ragaszkodnának, ami alapvetően nehezítheti az egységes fellépést.

Jelenleg Szabadság és Demokrácia Európája (Europe of Freedom and Democracy, EFD) néven alkotnak euroszkeptikus frakciót az EP-ben, 33 taggal. Ebből a britek (9) és az olaszok (8) teszik ki a legnagyobb nemzeti delegációt, míg a többiek többnyire egy, vagy maximum négy taggal vannak jelen. A frakció célja a szuverén nemzetállamok érdekeinek védelme egy centralizált, föderális és túlbürokratizált EU kialakulása ellenében, hangsúlyozva a tagállamok együttműködésének fontosságát. A csoport nagyon vegyes: köztük van a szélsőbaloldali görög Sziriza, az olasz félanarchista Öt Csillag Mozgalom, a lengyel konzervatív-nacionalista Jog és Igazságosság, a brit bevándorlásellenes UKIP, s ezáltal korántsem alkotnak olyan egységet, mint a többi frakció. Nem működnek olyan fegyelmezetten sem, mint néppárti vagy szociáldemokrata társaik: első a nemzeti érdekek tiszteletben tartása, köreikben nem kötelező az előzetes konzultáció vagy a frakciófegyelem. Állandó cementáló erejük viszont a bevándorlás, illetve az euró-ellenesség, két olyan faktor, amire egyre nagyobb igény mutatkozik az európai választók részéről. A külső-belső migrációt egyre több feszültség övezi a kontinensen, az euróba vetett bizalom pedig továbbra is törékeny. A fent említett frakció egyébként most sem fed le minden euroszkeptikust az EP-ben: a Jobbik három képviselője a függetlenek között ül, őket Marine Le Pen az új szövetségbe sem hívta meg, ahogyan a neonáci görög Arany Hajnalt sem.

Zgut Edit

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »