Zuhanó büszkeség Prágában

Egyre kevésbé büszkék a Cseh Köztársaság állampolgárságára a csehek – derült ki a CVVM közvélemény-kutató intézet októberi felmérésének szombaton közzétett eredményéből.

A megkérdezettek 40 százaléka azt állította, büszke cseh állampolgárságára, 42 százalék sem nem büszke, se nem szégyelli, míg 14 százaléknak szégyenérzete van – közölte a CVVM.

Két éve, 2011-ben 47 százalék mondta, hogy büszke cseh állampolgárságára, s csak kilenc százalékuk szégyellte. 2007-ben a büszkék aránya 50 százalék volt, míg hat százalék szégyellte. 2005-ben és korábban az állampolgárságot büszkén vállalók aránya meghaladta az 50 százalékot.

Cseh állampolgárságukra általában a 60 év felettiek, a középiskolai érettségivel rendelkezők és a főiskolát végzettek büszkék. A jó életszínvonallal rendelkező egyének szintén gyakrabban állították, hogy büszkék cseh állampolgárságukra, mint az anyagi problémákkal küzdők.

Ha választani lehetne, akkor a megkérdezettek kétharmada választaná a cseh állampolgárságot, 20 százalék inkább nem, míg hét százalék pedig határozottan nem választaná.

A megkérdezettek 43 százaléka azt állította, hogy háború esetén önként jelentkezne a haza védelmére, míg majdnem 50 százalék azt mondta, hogy önként nem kapcsolódna be a honvédelembe.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »