Vallási közösségek a Redskins neve ellen

A Washington Redskins futballcsapat nemrég ismét a politikai (in)korrektség körüli viták kereszttüzébe került. Egy évtizedekre visszanyúló, a Legfelsőbb Bíróságot is (eredménytelenül) megjáró kezdeményezés az NFL-csapat nevét szeretné megváltoztatni, arra hivatkozva, hogy a „redskins” (rézbőrű) szó ugyanolyan sértő, mint a hírhedt „N-word” (a történelmileg terhelt „nigger” szó, aminek használata miatt fejek szoktak hullani).

A név mellett a csapat indiánfejet ábrázoló kabaláját is lecserélnék, innen a mozgalom neve, a Change The Mascot („Cseréljük le a kabalát”). Az Oneida törzs által szervezett kezdeményezést Barack Obama is támogatja, hangsúlyozva, hogy ezzel nem a futballrajongókat vagy a sportolókat támadja, hanem azt szeretné, ha a névhez kapcsolódó nosztalgiánál erősebb lenne az etnikai kisebbségek iránti figyelem.

Egy áprilisban publikált felmérés eredményei szerint azonban csak az amerikaiak 11 százaléka támogatja határozottan a névváltoztatást. Ezzel egybevágnak a Washington Post adatai: a fővárosiak 66 százaléka szerint meg kell tartani a nevet. A Redskins tulajdonosa, Dan Snyder is ezen a véleményen van, májusban a USA Today-nek azt nyilatkozta, hogy soha nem fognak nevet változtatni. „SOHA – ezt szedhetik nagybetűkkel is” – mondta. Azóta némileg finomított stílusán, hagyományra és nosztalgiára hivatkozik, de elhatározása mellett továbbra is kitart.

A Change The Mascot mozgalomnak viszont új támogatói vannak: több mint két tucat főváros-környéki vallási vezető követi a Plymouth Congregational United Church of Christ (Krisztus Egyesült Egyháza) afro-amerikai egyházközösség vezetőjét, Graylan Hagler tiszteletest. Hagler arra bíztatja híveit, hogy küldjenek petíciót Snydernek és Roger Goodellnek, az NFL vezetőjének. 

Az Oneida törzs novemberre tervez találkozót az NFL vezetőségével. Annyit mindenesetre már elértek, hogy néhány középiskola, egyetem és főiskola megváltoztatta sportcsapatának kabaláját.

Hegedüs Vera

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »