„Ég veletek, emberek!”

Az amerikai kongresszusban október 1-je óta tartó politikai- és ideológiai patthelyzet az állami és mindennapi élet számos területén egyre súlyosabb következményekkel jár. Ezen következmények egyike, hogy veszélybe került egy olyan iparág, melyben Amerika valóban világelsőnek mondhatja magát: az űrkutatás.

Pedig a helyzetnek nem kellene ilyen siralmasnak lennie, hiszen az immáron harmadik hetébe lépő kormányleállás valójában „csak” részleges, és nem jelenti az állam tevékenységének teljes beszüntetését. Az ország honatyái által alapvető fontosságúnak ítélt intézmények és programok továbbra is zavartalanul működnek, míg az ezen a szűk halmazon kívül eső hatóságoknak kötelező jelleggel fizetés nélküli kényszerszabadságra kell küldeniük a dolgozóikat. A politikusok prioritási rendje viszont igencsak visszás; az ország hadereje persze továbbra is akadály nélkül végzi tevékenységét belföldön és külföldön, és a törvényhozó testület tagjai is a szokásos rend szerint megkapják a fizetésüket (sőt, a konditermük működése is „esszenciális”), ám a minisztériumok többsége, egyes népélelmezési programokkal és az állami kutatás-fejlesztési intézményekkel egyetemben szüneteltetik „nem-alapvetőnek” bélyegzett munkájukat. A NASA ezen utóbbi kategóriába tartozik, és így a hónap eleje óta alig 600 emberrel kénytelen dolgozni, veszélyeztetve több folyamatban lévő misszója sikerét.

„A NASA majhogydnem teljesen megszűnik működni” – jelezte előre Barack Obama amerikai elnök a kormányleállás előestéjén, szeptember 30-án. Nem esett túlzásokba: október 1-je óta az intézmény mintegy 18 000 dolgozójának 97%-a fizetés nélküli kényszerszabadságon van, vagyis a leállás alatt akkor sem végezhetik a munkájukat, ha vállalják, hogy ingyen fáradozzanak a projektjeik előrevitelén. A maradék 600 ember csak a legalapvetőbb feladatokat látja el, felügyelik például a Nemzetközi Űrállomás és néhány szonda állapotát, ám a befolyó kutatási adatokat nem áll módjukban kielemezni. Az ügynökség edukációs és közönségtájékoztató részlege teljesen leállt, a hivatalos internetes oldalak (a nasa.gov és a Nasa Television) elsötétültek, a hivatalos közösségi média-profilok (Facebookon, Twitteren, Google Plus-on, stb.) pedig október 1. óta hallgatnak, nem közölhetnek híreket és nem is válaszolhatnak. A tudományos munkavégzés, valamint az adatok megosztására irányuló konferenciák szervezése leállt, a díjazások és ösztöndíj-elbírálások határozatlan időre elhalaszttattak. A folyamatban lévő, dollár-százmilliókat érő missziók természetesen nem kerültek törlésre, ám a kormányleállás így is negatívan befolyásolja az alakulásukat.

A Hubble űrtávcső egyelőre biztonságban van, esszenciálisnak ítélt munkáját továbbra is felügyeli az alapszemélyzet. A legendás szerkezet utódjának szánt James Webb infravörös űrteleszkóp (James Webb Space Telescope, népszerű rövidítésben JWST) építése is folytatódik, ám így is könnyen előfordulhat, hogy a leállás következtében fenyegető pénzügyi problémák miatt újra későbbre tolják az eszköz már többször elhalasztott, jelenleg 2018-ra jósolt kilövését. A JWST tervezése és építése 1997 óta tart, mikor is 2007-ben akarták pályára állítani; az akkor még félmilliárd dolláros büdzsé azóta mintegy 8,8 milliárdra duzzadt. Az űrtávcsövekkel ellentétben a filmekből jól ismert nagy rádióteleszkóp-telepek (az új-mexikói Very Large Array és az országszerte elszórt Very Long Baseline Array) teljesen beszüntették a működésüket, több száz csillagász munkáját téve egy időre lehetetlenné.

A Mars körüli pályára szánt MAVEN űrszondát (melynek neve a Mars Atmosphere and Volatile EvolutioN, vagyis a „Marsi atmoszféra és illékony anyag fejlődése” fantázianév rövidítése) épp ezekben a hetekben készítik fel a november 18-ára tervezett kilövéséhez a floridai Cape Canaveral bázison. A leállás miatt pár napig szüneteltek a munkálatok, s emiatt az a veszély fenyegetett, hogy a 650 millió dolláros szonda elszalasztja a 2013-as kilövési ablakot – a Föld és a Mars Nap körüli pályájának sajátosságai miatt így legközelebb 2016-ban lehetett volna gazdaságosan útnak indítani a szerkezetet. Az elsődleges feladatkörén, a marsi légkör tanulmányozásán túl azonban a MAVEN a tartalék kommunikációs relé szerepét is magán viseli majd a vörös bolygón működő roverek és a földi szakértők között. Jelenleg két NASA-szonda kering a planéta körül, a 2001-ben fellőtt Mars Odyssey és a 2005-ben elindított Mars Recannaissance Orbiter. Mindkettő használható jelközvetítőként a kilenc éves Opportunity és a tavaly felszínt ért Curiosity roverek számára, ám ezek a mesterséges holdak messze túllépték már a tervezett üzemidejüket (MO: 32 hónap, MRO: 24 hónap), így a további huzamos működésük nem garantálható. A flotta részét képezi az Európai Űrügynökség Mars Express nevű szondája is, ám már ez a szerkezet is valóságos matuzsálem (immár 2003 óta áll használatban), ráadásul értelemszerűen nem a NASA felügyelete alá tartozik.

Amennyiben idén december 15-ig nem sikerül útnak indítani a MAVEN-t, kérdésessé válik, hogy érdemes-e megkezdeni a 2020-ra tervezett új rover-misszió előkészítését, hiszen valószínűleg nem lesz mivel kommunikálni vele. Így aztán meginog a NASA majd’ tíz évre előre kiszámított ütemterve, s többéves hátrányba kerülhet az egész amerikai Mars-progtam. Ezt a helyzetet elkerülendő a MAVEN végül október 3-án különleges státuszt kapott (emergency exception, vagyis „vészhelyzeti kivétel” címen), ami lehetővé teszi, hogy a rajta dolgozó szakértők kivételt képezzenek a leállás alatt kötelező kényszerszabadság követelménye alól. A késés ellenére jelenleg úgy tűnik, a szonda határidőre elkészül, és várhatóan még az idei kilövési ablakban elindul, a terveknek megfelelően.

A LADEE szondát (Lunar Atmosphere and Dust Environment Explorer, vagyis „Holdi atmoszféra és por környezet kutató”) idén szeptember 6-án lőtték fel; célja a Hold ultravékony atmoszférájának, valamint a felszín feletti porfelhőinek vizsgálata lesz. Miután egy hónap leforgása alatt háromszor kerülte meg a Földet (egyre táguló körökben), az űreszköz október 6-án állt Hold körüli pályára– az előzetes terveknek megfelelően, ám az előre be nem kalkulált kormányleállás kellős közepén. Ezen körülmény miatt jelenleg egy minimális földi személyzet felügyeli a szonda pályáját, s ez azt is jelenti, hogy bár a 100 naposra tervezett misszió órája már ketyeg, a 280 millió dollárt érő szerkezet semmilyen kísérletet nem végezhet a kongresszusi patthelyzet feloldásáig. Pedig a LADEE több szempontból is forradalmi eszköz; a 383 kg-os, kanapé-méretű mesterséges hold egy új, költséghatékony szatellit-típus első tagja (modular common spacecraft bus, vagyis kb. „általános modul-alapú űreszköz-modell”), melynek vázalapján a fedélzeti eszközök nagyfokú szabadsággal variálhatók az előkészítés során, az adott misszió céljának megfeleően. Amennyiben beválik, alkalmazása tizedére csökkentheti a közeljövő ember-nélküli űrmisszióinak költségeit, jelentősen megkönnyítve a Naprendszer felfedezését. Az Egyesült Államok új űrközpontjában, a virginiai Wallops-ban lőtték ki a világűrbe, s ez az esemény fémjelezi az új, ötfokozatú Minotaur V hordozóhajó debütálását is, melyet a hidegháborús Peacekeeper nukleáris rakétából fejlesztett ki az Orbital Sciences nevű vállalat. A LADEE-t megtervező Ames Research Center igazgatója, Pete Worden továbbá úgy nyilatkozott a programról: „Ez lehet az utolsó alkalmunk, hogy tanulmányozzuk a még érintetlen holdfelszínt, mielőtt a növekvő emberi tevékenység felbolygatná azt.”

A Jupiter tanulmányozására tervezett Juno szondát még 2011. augusztus 5-én lőtték fel a floridai Cape Canaveral központból, és várhatóan 2016. július 4-én áll pályára a gázóriás körül. Az 1,1 milliárd dolláros szerkezet feladata a bolygó felső légkörének vizsgálata lesz egyéves küldetése során, miután azzal fejezi be a karrierjét, hogy 5000 km-re alábukik a turbulens atmoszférába. A Jupiter erős gravitációs tere miatt innen többet nem szabadulhat a Juno, ám a remények szerint haláltusájában értékes információval szolgál majd az égitest múltjáról és kialakulásáról. Mielőtt azonban végleg a gázóriás felé vette volna az útját, üzemanyag-takarékossági okokból a szonda először nagy kört tett a Nap körül, hogy a Földhöz visszatérve grabitációs csúzli-manőverrel gyorsuljon fel a kívánt utazósebességre. Ez meg is történt október 9-én, pontosan a kormányleállás 9. napján. Szerencsére a Juno üzemeltetését a Jet Propulsion Laboratory (JPL) és a Lockeed Martin cég alvállalkozókként végzik a NASA számára, s a földi személyzet így nem tartozik az állami hivatal dolgozói közé, vagyis nem kellett őket kötelező érvénnyel kényszerszabadságra küldeni. A teljes létszámú felügyelet mellett robotszonda így rendben végrehajtotta a manővert (habár eddig megmagyarázatlan okokból biztonsági üzemmódba kapcsolt közben, a rendszerei végül sértetlennek bizonyultak), s immár úton van a Jupiter irányába. Közeledtében a szakértők próba alá vetették a Juno képalkotó rendszereit is, köztük is elsősorban a Junocam nevű nagyfelbontású kamerát; a Föld-Hold rendszerről készült, várhatóan lélegzetelállító felvételeket valószínűleg az elkövetkező napokban teszi közzé a JPL és a Lockheed Martin. A Juno testvérmissziója, a 2006-ban útnak indított New Horizons szonda jelenleg úton van a Plútó törpebolygó és a holdja, a Charon (vagy Kharón) felé, így minimális felügyeletet igényel. Várhatóan 2015. júliusában, s így remélhetőleg jóval a mostani kormányleállás végetérte után éri csak el a célját.

A már említett Jet Propulsion Laboratory, valamint az Applied Physics Laboratory két olyan intézmény, mely szerződéses viszonyban áll ugyan a NASA-val, ám annak hivatalosan nem részei. Eképpen az általuk felügyelt űrmissziók továbbra is folytatódhatnak – mindaddig, amíg a banki tartalékok kitartanak szövetségi finanszírozás híján. A Kaliforniai Műszaki Egyetem (California Institute of Technology, népszerű rövidítésben CalTech) által igazgatott JPL égisze alatt tevékenykednek az Opportunity- és a Curiosity Mars-roverek, a Mars Odyssey- és Mars Reconnaissance Orbiter szatellitek (utóbbi a HiRISE nagyfelbontású kamerával a fedélzetén), a Spitzer- és a WISE infravörös űrteleszkópok, a Voyagerek, valamint a Szaturnuszt vizsgáló Cassini, az aszteroidákat kutató Dawn és a Jupiter felé tartó Juno is. Az APL ugyanakkor a Plútó felé száguldó New Horizons és a Merkúr körül pályára állt MESSENGER szondák működését biztosítja. A JPL készletei az intézet tweet-folyama szerint már apadóban vannak, így kérdéses, hogy a leállás további elhúzódása esetén meddig tarthatók fenn a labor programjai.

A legutóbbi kormányleállás 1995-1996 telén zajlott, s 21 napig tartott – ezzel ez volt a leghosszabb és legsúlyosabb ilyetén zavar az Egyesült Államok történetében. Amennyiben a mostani leállás az eddiginél sokkal tovább húzódik, az a folyamatban lévő űrmissziók zavarával, esetleg teljes leállásával járhat, és nem várható, hogy a MAVEN-en kívül sokkal több kapná meg a működéséhez szükséges vészhelyzeti státuszt. Meglehet, a NASA tevékenységének tartós zavara a privát űrszektor évek óta tartó feltörésének fog még inkább kedvezni. Jelen pillanatban mindenesetre az állami űrhivatal szerződéses alvállalkozói tartják az amerikai űrkutatás fáklyáját, s ha a nagymúltú és a területen eddig példátlan eredményeket elérő óriás egyszer a háttérbe szorul, meglehet, hogy a kereskedelmi űrrepülőt fejlesztő Virgin Galactic-hoz vagy az épp a forradalmi rakéta-dizájnját tesztelő SpaceX-hez hasonló magánvállalatok lépnek majd a helyére. Kérdés, hogy ez mennyire kívánatos fejlemény.

Érdemes megjegyezni, hogy a kormányleállás kezdete, október 1-je pont a NASA alapításának 55. évfordulójára esett. Különös élt ad a fejleményeknek, hogy amíg a születésnapját ünneplő amerikai űrhivatal vesztegzár alatt vergődik, addig a szövetséges európai, valamint a „rivális” iráni és kínai űrprogramok zavartalanul folytatódnak tovább. Az abszurd helyzetet talán a Voyager 2 tweet-folyamának eddigi utolsó bejegyzése foglalja össze legjobban: „A kormányleállás ideje alatt erről a profilról nem tudunk sem posztolni, sem válaszolni. Ég veletek, emberek; szedjétek össze magatok!”