Budapestet választotta a Deutsche Telekom

A közép-kelet-európai térség hét országában zajló fejlesztéseket összehangoló központot hozott létre a Deutsche Telekom (DT) Budapesten a televíziós szolgáltatások erősítése céljából – jelentették be kedden Berlinben.

A Magyar Telekom szervezetébe illesztett úgynevezett nemzetközi televíziós szolgáltató központ (International TV Service Center) a „minőségi tartalomfogyasztást előremozdító megoldásokon dolgozik”, és a német anyacég magyar, szlovák, román, horvát, görög, macedóniai és montenegrói fejlesztésein dolgozó mintegy 150 szakember munkáját hangolja össze – hangzott el a tájékoztatón.

Magyarországot elsősorban a helyi piacon szerzett tapasztalat, a televíziós szolgáltatások fejlettsége és a kedvező földrajzi helyzet miatt választották – mondta Thomas Staneker, a központ vezetője. Hangsúlyozta: a DT térségi vállalatai eddig külön-külön végezték a technológiai fejlesztéseket, a budapesti központ azonban egyesíti a hét vállalatnál meglévő tudást.

Koncz Péter, a Magyar Telekom stratégiai igazgatója kiemelte: az új szervezeti egység a DT úgynevezett kompetenciaközpontja, és nagy eredmény, hogy azt a magyarországi leányvállalaton belül hozták létre. A szolgáltató központ megnyitása azt is jelzi, hogy a német óriáscégnek továbbra is hosszú távú tervei vannak a magyar piacon – tette hozzá.

A fejlesztői csoport legutóbbi eredménye Magyarországon a Moziaréna nevű szolgáltatás, amelynek segítségével számítógépen, okostelefonon, táblagépen, és úgynevezett smart TV-n is ki lehet kölcsönözni és meg lehet nézni filmeket a cég digitális videotékájából.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »