Európa mellett lobbiznak az emigrációban élők

Az Ukránok Világkongresszusa az európai integráció feltételeinek teljesítését követeli Viktor Janukovics ukrán elnöktől, beleértve Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő szabadon engedését.

Ezt szerdán közölte Jevhen Csolij, a szervezet vezetője a nyugat-ukrajnai Lvivben – a külföldön élő ukrán diaszpórák képviselőinek részvételével – zajló értekezleten. „A mostani kritikus időszakban dől el, hogy Ukrajna visszatér a szovjet időkhöz, vagy előre halad a demokratikus Európához való integrálódása felé. Ha az ukrán hatalmi gépezet elszalasztja ezt az esélyt, az ukrán nép előtt kell felelnie érte” – hangoztatta.    

Az értekezlet résztvevői követelték továbbá a jogi és bírósági rendszer reformját, a választási jogszabályoknak az európai mércékhez igazítását, valamint a Moszkva irányította orosz-fehérorosz-kazah vámunióban való mindenféle tagságról való lemondást.

Arszenyij Jacenyuk, a Timosenko mögött álló Haza párt politikai tanácsának elnöke kijelentette, hogy pártja továbbra is a bebörtönzött volt kormányfőt készül jelöltetni államfőnek a 2015-ben esedékes elnökválasztásokon. Felolvasta Timosenkónak a kongresszushoz intézet üzenetét, amelyben a bebörtönzött ellenzéki politikus szintén az európai integráció melletti elkötelezettség fontosságát hangsúlyozta.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »