Kettős ítélet Manning ügyében

A 2010-es WikiLeaks botrány egyik legnagyobb kiszivárogtatott anyaga az a videó volt, amin 2007-ben, Bagdadban egy csapat amerikai katona a Reuters újságíróira lő – a kameráikat fegyvernek nézték. Ezt a videót a vádak szerint Bradley Manning juttatta el Assange-nak és csapatának, emiatt már 2010 júniusában letartóztatták.

A jelenlegi ítélet szerint Manninget felmentették a legnagyobb vád, az ellenség megsegítése alól – ami akár 21 év börtönbüntetést is jelenthet -, viszont elítélték 19 további vádpontban, többek között hatrendbeli lopásért, ötrendbeli kémkedésért és egy rendbeli számítógépes csalásért is – számolt be róla a Huffington Post.

Manning bűnösnek vallotta magát több vádpontban is, csupán ezekért összesen nagyjából 20 évet tölthetett volna a rácsok mögött, így viszont maximálisan akár 136 évet is kaphat. A pontos ítéletet és a letöltendő börtönbüntetés mértékét helyi idő szerint szerda reggel fogja megtudni.

Büki Dániel

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »