Végre egy jó adat jött Kínából

Ázsiából is érkeztek hírek. A japán jegybank kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvében találtunk érdekességet, mégpedig a tanács egyes tagjai hosszabb távú források kibocsátásával próbálná a hozamokat stabilizálni. A tanács végül nem szavazott az ötletről, mivel szerintük a piac ezt úgy értékelheti, hogy fordulat következik be az eddigi monetáris politikában.

A kínai tőkebeáramlás statisztikája kiverte a biztosítékot. A júniusi várakozás +0,7% volt, ennek ellenére több mint 20%-os pluszt láthattunk az adatközlésben, ami 2 év óta a legnagyobb pozitív változás.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »