Szabadságharcos kontra háborús bűnös

Koszovó fővárosában ezrek követelik népirtással és háborús bűnökkel vádolt katonák szabadon bocsátását. A közvélemény az Európai Unió missziója ellen fordult, az ország szerb kisebbsége az autonómiáért küzd. Lehet-e igazságot tenni sérült nemzeti öntudatú népek között?

Az elmúlt hetekben több alkalommal is tömeges tüntetések voltak Pristinában, Koszovó fővárosában. Az Európai Unió Jogállamiság Missziója Koszovóban (EULEX – European Union Rule of Law Mission in Kosovo) elfogott több olyan, magas rangú tisztet, akik korábban a Koszovói Felszabadító Hadsereg (KLA – Kosovo Liberation Army) kötelékében szolgáltak. A vád a szerb kisebbség ellen elkövetett etnikai tisztogatás és népirtás, valamint háborús bűnök. A koszovói nép szemében azonban az elfogott katonák az ország felszabadítói, nemzeti hősök, ezért szabadon bocsátásukat követelik. Az Észak-Koszovóban élő szerb kisebbség – mely az autonómiáért, illetve a Szerbiával való egyesülésért küzd – vezetője, Marko Jaksic üdvözölte a KLA tisztek elfogását, és az osztrák Standard szerint további felelősségre vonásokat követel.

A tüntetők „Long live the KLA!” és „Freedom for the liberators!” feliratú transzparensekkel követelték a letartóztatott tisztek szabadon engedését. A felháborodott tömeg szerint a katonák a független Koszovóért küzdöttek, s minden, amit az elnyomók ellen tettek, megengedhető, sőt, természetes volt.

Háborús bűnösök és nemzeti hősök között nehéz meghúzni a határvonalat – gondoljunk csak Slobodan Milosevics esetére, akit a világ diktátorként tart számon, a szerb nép számára viszont a mai napig a nemzeti egység meghatározó alakja. Vagy Ante Gotovinára, akinek Horvátországban szinte személyi kultusza alakult ki, Szerbiában azonban neve rettegést és gyűlöletet vált ki. A volt Jugoszlávia Nemzetközi Büntetőtörvényszék feladata volt a balkáni háborúk során elkövetett háborús bűnök kivizsgálása. Sokszor az első lépés sem volt zökkenőmentes: az egyes országok nem adták ki a körözött személyeket a nemzetközi törvényszéknek.

Az EULEX 2008-tól kezdve, a függetlenség kikiáltása óta van jelen az országban, ekkor járt le az ENSZ UNMIK (United Nations Interim Administration Mission in Kosovo) missziójának mandátuma. Feladata többek között az, hogy segítsen kézre keríteni a még szabadlábon lévő KLA katonákat, akik háborús bűnök elkövetésével vádolhatók. Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában is működnek úgynevezett hibrid bíróságok. Ennek lényege az, hogy az adott országban a nemzeti bíróságok nemzetközi közreműködéssel végzik munkájukat. Ezzel egyrészt felkészíthető az ország igazságszolgáltatása a későbbi önálló működésre, másrészt pedig elkerülhető – a nemzetközi közösség jelenléte és nyomása révén – a bűnösök nemzeti érzelem alapján történő felmentése és a jog kijátszása. Az EULEX eddigi tevékenysége ugyan sikeresnek tekinthető, azonban az elmúlt hónapban a letartóztatások hatására – a Balkan Insight tudósítása szerint – rendkívül népszerűtlen lett.

Ki a háborús bűnös?

A humanitárius jog, azaz a Genfi Egyezmények és kiegészítő jegyzőkönyveik megkülönböztetnek támadható és nem támadható személyeket és objektumokat. Csak azon személynek van joga részt venni a harcban, aki kombattáns státuszú, tehát katonák, önkéntes hadtestek – szervezett állami hadsereg. A kombattánsnak látható helyen kell viselnie a fegyverét. Jogosult a hadifogolystátuszra, ami azt jelenti, hogy jogszerűen végrehajtott harci cselekményért nem vonható felelősségre.

Ezzel szemben létezik a nem kombattáns kategória. Ide tartozik minden olyan személy, aki nem vehet részt jogszerűen a harcokban, nem lehet célpont és nem jogosult hadifogolystátuszra sem. Az érintett felek közül csak Jugoszlávia, mint egység volt tagja az egyezményeknek (hiszen olyan államra nyilván nem vonatkozik, amely nem írta alá). Vitatott, hogy a KLA, mely önmagát a koszovói nép felszabadítójaként jelöli meg, beletartozik-e ebbe a körbe, hiszen a legitim jugoszláv hadsereggel szemben is fellépett. Koszovó állami katonai erőnek tekinti, Szerbia szerint felkelők. A koszovói albánok szemében nemzeti hősök, a szerbek a központi hatalom ellen lázadónak tartják őket, akik veszélybe sodorták az állam egységét és biztonságát. Ily módon nem egyértelmű, ki milyen státuszt töltött be a harcok során, s helytállónak tűnik mind a szabadságharcos, mind pedig a háborús bűnös fogalma is. Ilyen jellegű konfliktusok korábban csak az afrikai kontinensen fordultak elő. Európát sokkolta az etnikai jellegű háború, nem is létezett forgatókönyv, amelyet a felelősségre vonáskor segítségül lehetett volna hívni. A hadijog hivatott szabályozni az összes olyan kérdést, amelyeket a valóság a balkáni háborúk során – a konfliktus etnikai jellegéből adódóan – felülírt.

Hasonló ellentét állapítható meg a támadható és nem támadható objektumok körét illetően. A jog szerint ugyanis csak és kizárólag katonai célpontok támadhatóak. Ennek a szabálynak tökéletesen ellent mond a délszláv háborúk „gyakorlata”, többek közt Dubrovnik ostroma, melynek során a világörökség részét képező város jelentős részét és civil lakosságát elpusztították.

A tüntetések és az EULEX, valamint az Európai Unió ellen irányuló negatív kritika több kérdést vet fel. Az ICTY (International Criminal Tribunal for the Former Yugoslavia) tevékenységének köszönhetően a vonatkozó nemzetközi jog fejlődésen ment át (például a Bíróság a Tadics-ügyben kimondta, hogy a háború során elkövetett szexuális erőszak népirtásnak minősül), ez azonban még kevés. A nemzetközi háborús jog egyik legfőbb problémája, hogy – az államok közti konszenzus híján – nem definiál kellő pontossággal. Így sem a népirtás, sem az emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények nemzetközi jogi jelentése nincs pontosítva. Ez megnehezíti az ügyészek feladatát, hiszen több esetben előfordult, hogy a vádlottat kellő bizonyíték hiányában felmentették (például Ante Gotovina). Egy frissen függetlenedett állam, amely hosszú éveken át harcolt az önállóságáért, nehezen visel mindenfajta idegen jelenlétet. Az EULEX és az Európai Unió jelenléte a térségben nem katonai jellegű, ahogy a misszió neve is elárulja: célja a jogállam és a demokrácia kiépítésében való segítségnyújtás. Meg kell jegyezni azonban, hogy demokráciát építeni a semmiből nem egyszerű, főleg, ha olyan területről van szó, ahol ennek nincs hagyománya. Az Európai Unió eddig jó eredményeket ért el Törökországban, Macedóniában és Horvátországban is ilyen jellegű tevékenységével, ám fontos tényező minden esetben az adott ország történelmi és politikai háttere. Koszovó függetlensége nem általánosan elismert, még az Unión belül sem: Spanyolország, Románia, Szlovákia, Ciprus és Görögország továbbra is Szerbia tartományának tekinti. Az ok egyértelműen a kisebbségek magas arányú jelenléte ezekben az országokban, hiszen ha Koszovó esete precedenssé válik, az súlyos következményekkel járhat számukra. 

A balkáni háborúk bebizonyították, hogy az etnikai konfliktusok új kihívást jelentenek a (hadi)jog számára. Korábban nem szembesült hasonló problémával a nemzetközi közösség, hiszen államközi konfliktusok voltak jellemzőek. Nemzeti hősök a nemzetközi jogban nem léteznek. A két nemzet közötti sérelmek mélyen gyökereznek, és tisztán jogi úton nem megoldhatóak. Habár a katonai jellegű ellenségeskedés véget ért, a mindennapokban jellemzőek az atrocitások a szerb és az albán lakosság között. Szerbia ugyan néhány hónappal ezelőtt elismerte Koszovó függetlenségét, a valódi, univerzális elismerés és az önálló államiság még várat magára. Az EULEX folyamatosan adja át az elfogott KLA katonákat a bíróságoknak, eddig sem túl magas népszerűségi indexe lassan a negatív tartományban landol. Amíg a két nép egymás ellenségét nemzeti hősnek tekinti, nem várható valódi megoldás és megbékélés.