Franciaország tudomásul veszi az egyiptomi helyzetet

Franciaország „tudomásul veszi”, hogy Egyiptomban bejelentették: egy átmeneti időszak után új elnökválasztást tartanak – közölte szerda este a francia külügyminiszter.

Laurent Fabius ezt nem sokkal azután jelezte, hogy Egyiptomban a tömegek követelésére a hadsereg megbuktatta Mohamed Murszi elnököt, és felfüggesztette az alkotmányt.

„A nagyon megromlott és szélsőségesen feszült egyiptomi helyzetben végül bejelentették az új választásokat. Franciaország ezt tudomásul veszi” – olvasható a külügyi közleményben. „(Párizs) azt szeretné, hogy a választásokat a polgári béke, a pluralizmus, az egyéni szabadságjogok és a demokratikus átmenet vívmányainak tiszteletben tartásával készítsék elő annak érdekében, hogy az egyiptomi nép szabadon választhassa meg vezetőit és a jövőjét” – fogalmazott a francia diplomáciai tárca.

Fabius egyébként még kedden arra kérte Murszi elnököt, hogy „hallgassa meg” népét, amely „gazdaságilag szörnyen leromlott helyzetben elutasítja őt”.

Az egyiptomi hadsereg szerda este az előrehozott elnökválasztásig ideiglenes államfőként Adli Manszúrt, az alkotmánybíróság elnökét jelölte meg. A Murszi ellen tüntető több millió ember országszerte hatalmas üdvrivalgással fogadta Abdel-Fattah esz-Szíszi tábornok, a hadsereg parancsnoka bejelentését. A hadsereg által megbuktatott egyiptomi elnök békés ellenállásra szólította fel híveit az „államcsínnyel” szemben. Murszi korábban közölte, hogy nem mond le.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »