Pénzmosás a Vatikánban: bilincsben vitték el a püspököt

Az olasz rendőrség pénteken letartóztatta Nunzio Scarano salernói püspököt, az Apostoli Szék Vagyonkezelősége (Apsa) tagját pénzmosás, korrupció, csalás vádjával.

A dél-olaszországi Salerno ügyészségének letartóztatási parancsa szerint Scarano 20 millió eurót próbált Svájcból Olaszországba csempészni ismerősi számára. A pénz repülővel érkezett volna. A szállítást Scarano bizalmasa, egy olasz csendőr, az olasz titkosszolgálat egykori tagja hajtotta volna végre. Ezért 400 ezer eurót kapott volna.  A csendőrt is letartóztatták egy brókerrel együtt.

Scaranóval szemben két héttel ezelőtt indult vizsgálat, akkor 560 ezer eurós pénzmosás miatt. A dél-olaszországi származású, de évek óta Rómában élő és a Vatikánban dolgozó püspököt a Vatikán csütörtökön felfüggesztette az Apsa-ban betöltött tisztségéből. Az IOR vatikáni bank mellett az egyházi ingatlanvagyont ellenőrző Apostoli Szék Vagyonkezelősége számít a pápai állam második legfontosabb pénzügyi intézményének. Ezt megelőzően Ferenc pápa szerdán bizottságot állított fel az IOR működésének átvizsgálására.

A pappá szentelése előtt az olasz bankvilágban dolgozó Scarano az olasz sajtóban és Salerno városában is „500-as püspökként” volt ismert, mivel a hétköznapi pénzforgalomban ritkán előforduló 500 eurós bankjegyeket kínált fel ismerőseinek, ha kisebb tételre váltották át ezeket.

Scaranónak számlája van az IOR vatikáni bankban.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »