Az európai acélipart megedzik

Új szakpolitikai stratégiával és cselekvési tervvel siet a gazdasági válságot az átlagosnál jobban megsínylő európai acélipar segítségére az Európai Bizottság. Az új javaslat abba a tervbe illeszkedik, amelynek célkitűzése, hogy 2020-ra a GDP 20 százalékát állítsa elő az ipar Európában.

Az autógyártás és az építőipar után a súlyos problémákkal küszködő európai acélágazat felvirágoztatására is új stratégiát javasolt kedden az Európai Bizottság. Az acéliparra fókuszáló cselekvési terv, amely az első az 1977-es Davignon-terv óta, átfogó, minden területet érintő intézkedésekkel kísérel meg életet lehelni az európai acélgyártásba, amelyet egyre jobban szorongat a külföldi konkurencia és a csökkenő belföldi kereslet.

„Az acélipar ígéretes jövő előtt áll Európában. Ha sikerül megtartania vezető szerepét a hagyományos erősségének számító innovatív termékek területén, világszintű versenyelőnyre tehet szert. Az acélágazat élénkítését célzó mai tervezettel egyértelműen jelezni kívánjuk az acélágazat felé, hogy Európában stratégiai jelentőséggel bír, és a növekedés motorja” – jelentette ki a javaslat bemutatásakor Antonio Tajani, az ipar- és vállalkozáspolitikáért felelős uniós biztos.

A Bizottság elnöke hozzátette, Európa számára még soha nem volt ennyire lényeges, hogy a gazdaság fellendítése érdekében támaszkodni tudjon a reálgazdaságra. Arra az uniós célra is emlékeztetett, miszerint 2020-ra a jelenlegi 16 százalék helyett az iparnak kell előállítania az uniós GDP 20 százalékát.

Az európai acéliparnak számos kihívással kell megbirkóznia. Ezek közé tartozik az alacsony belső kereslet, ami 27 százalékkal visszaesett a gazdasági válság előtti szinthez képest. További problémát jelent a globális többletkapacitás, amelynek a harmadát Tajani szerint Európa teszi ki. A nyereséges működést eközben alaposan megnehezítik a magas energiaárak, és a zöld gazdasághoz való alkalmazkodás járulékos költségei is.

Az ágazatban 2007 és 2011 között 10 százalékkal (40 ezer munkahellyel) csökkent a foglalkoztatás. Az EU mégis még mindig a világ második legnagyobb acéltermelője Kína után: évente több mint 177 millió tonna acélt állít elő, amely a világ acéltermelésének a 11%-át teszi ki, és több mint 360 000 embernek ad munkát.

Az OECD szerint ugyanakkor a világszintű acélkereslet 2025-re 2,3 milliárd tonnára fog növekedni, elsősorban a feltörekvő gazdaságokban és főleg az építőipari, a közlekedési és a gépipari ágazatban jelentkező keresletnek köszönhetően. A Bizottság szerint az európai acélipar számára létfontosságú, hogy teljes mértékben ki tudja használni ezt a versenypiacot.

Ezért az új szakpolitikai stratégia az alábbi intézkedésekre irányul:

1. Az év végéig számba veszik az acélipar szabályozásából fakadó többletterheket és azt, hogy ezek milyen hatással vannak az ágazat versenyképességére.

2. A korábbinál sokkal nagyobb hangsúlyt helyeznek a készségfejlesztésre és a szerkezetátalakítás megkönnyítésére. Az üzemek, termelő egységek bezárása esetén uniós forrásokból támogatják majd a munkavállalókat abban, hogy új munkahelyet találjanak. Az Európai Szociális Alap és az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap várhatóan a továbbiakban is hozzá fog járulni a célok megvalósításához.

3. Fokozni próbálják az acéltermékek iránti keresletet, mégpedig úgy, hogy elsősorban a két legnagyobb felhasználónál, a gépjárműiparban és a fenntartható építőipari ágazatokban (a teljes kereslet 40 százaléka a kettő együtt) ösztönözzék a keresletet.

4. Az EU a külső piacokhoz való jobb hozzáférést és egyenlő versenyfeltételeket biztosít az uniós acélkivitel támogatása, a tisztességtelen kereskedelmi módszerek leküzdése és a létfontosságú nyersanyagokhoz való hozzáférés érdekében.

5. Garantálni kívánják az acélipar számára a megfizethető energiaárakat is. A költségek csökkentését szolgálja a belső energiapiac megvalósítása, az ellátás diverzifikálása és az energiahatékonyság javítása. A Bizottság a szolgáltatók és a fogyasztók közötti hosszú távú villamosenergia-ellátási szerződésekhez is kész iránymutatást adni azért, hogy az energiaköltségek kiszámíthatóbbak legyenek. Rövid távon azonban az energiaigényes iparág energiaköltségeinek csökkentése a tagállamokon múlik. A Bizottság meg fog tenni mindent a cél elérése érdekében.

6. Az éghajlat-változási politika végrehajtása is a kihívások közé tartozik. Brüsszel szerint az EU 2030-as éghajlat-változási kerete – az éghajlatváltozásról szóló, kötelező nemzetközi megállapodásra irányuló tárgyalásokhoz hasonlóan – kulcsfontosságú szerepet fog játszani az ipar versenyképessége szempontjából. Egyes kovácsoltvas-tartalmú termékek gyártása fel fog kerülni a CO2-kibocsátásáthelyezési listára, és a tagállamoknak a kibocsátás-kereskedelmi rendszer keretében folyó árverésekből származó bevételt az energiaigényes iparágat célzó K+F projektekre kellene elkülöníteniük. Tajani biztos a delokalizáció folyamatának megállítását is fontosnak nevezte.

7. Ösztönözni kell az innovációt. Új acélfajták kifejlesztésével támogatnák a környezetbarát technológiákat és ösztönöznék az innovatív kutatási és fejlesztési tevékenységeket. Állami támogatás is nyújtható lesz az iparág számára, amennyiben az EU2020-as gazdasági stratégia céljainak elérését szolgálják (kutatás, innovációa, energiaárak stb.) A 2014 és 2020 közötti időszakban a kutatás és az innováció finanszírozása elsősorban a Horizont 2020 programból történik, amely különös hangsúlyt helyez az ipar vezető szerepére az innováció terén. Az acélágazat a nyersanyagokra vonatkozó európai innovációs partnerség forrásaiból is részesül, valamint azonos programozási időszakra 280 millió EUR támogatást kap a Szén- és Acélipari Kutatási Alapból.

8. A Bizottság egy magas szintű csoport hivatalos létrehozását is javasolja, amelynek feladata a terv végrehajtásának felügyelete lesz, és egy év múlva számba veszi az elért eredményeket.