Szükségállapotot hirdetett ki a Cseh Köztársaság csaknem egész területére a fokozódó árvízgondok miatt vasárnap este 21 órától a cseh kormány – közölte Petr Necas miniszterelnök a kabinet rendkívüli ülése után.
„A szükségállapot kihirdetésének célja, hogy hatékonyabbá tegyék a védelmi intézkedéseket és a kármentést” – jelentette be sajtóértekezletén a kormányfő. Az intézkedés egyedül a pardubicei régióra nem vonatkozik.
A kormány ugyanakkor döntést hozott arról, hogy a védelmi és kármentési munkálatokba 2000 katona kapcsolódhat be, s létrehozott egy 300 millió koronás azonnal használható mentőalapot is. Szükség esetén további 1,3 milliárd korona áll a víz által fenyegetett települések rendelkezésére.