Több milliós jutalom a belgorodi lövöldöző nyomára vezetőknek

Hárommillió rubeles (körülbelül 22 millió forint) jutalmat tűztek ki kedden az orosz hatóságok a hat halálos áldozatot követelő belgorodi lövöldözéssel gyanúsított férfi nyomára vezetőknek.

A 32 éves Szergej Pomazun vadászfegyverrel lőtte le egy vadászbolt három munkatársát, és három utcai járókelővel is végzett hétfőn, közép-európai idő szerint dél körül, Belgorod központjában. A férfit az Ukrajnával határos Belgorodi terület székhelyén és azon kívül is továbbra is nagy erőkkel keresik. A Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió jelentése szerint több mint 1200 rendőr üldözi a korábban többszörösen büntetett előéletű férfit. Az ukrán hatóságokkal is felvették a kapcsolatot, és a határállomásokon szigorították az ellenőrzést. 

A gyilkosság okait egyelőre csak találgatják. 

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség szemtanúk elbeszélését adta közre a hétfői eseményekről. „A munkahelyünkön voltunk, amikor meghallottuk a lövéseket. Először azt hittük, hogy tűzijáték, de amikor kinéztem az ablakon, láttam, hogy egy világos színű BMW X5-ös autó elhajt mellettünk. Mögötte egy fiatalember rohant, majd lövést hallottam és a fiú elesett. Ekkor már a járdaszélen feküdt egy kislány, s nem sokkal távolabb egy asszony. Itt van a közelben a 9. számú líceum. A gyerekek rohantak, amerre tudtak, egy asszony gyermekével a karján egy üzletbe akart beszaladni, de az orra előtt bezárták az ajtót. Természetesen mindenki pánikba esett” – számolt be Jelena Petrenko. 

Az internetes közösségi oldalak használói arról írnak, hogy Belgorod lakói félnek, mivel a gyilkosságok elkövetőjét még mindig nem fogták el a rendőrök – számolt be a public.post című orosz híroldal. 

A Komszomolszkaja Pravda című orosz napilap munkatársai Belgorodban felkutatták a hatszoros gyilkossággal gyanúsított férfi anyját, aki korábban többször is kihívta a rendőröket, hogy lecsendesítsék a fiát.

mti

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »