50 ezer magyar tüntető sem írhatja felül az alkotmányt

A törvényeket és az alkotmányt az sem írhatja felül, ha ötvenezer magyar követel március 15-én autonómiát – jelentette ki kedden este a Digi24 televízióban a román államfő. Traian Băsescut többek között a marosvásárhelyi autonómiatüntetésről, Románia közigazgatási átszervezéséről kérdezték a stúdióban.

Ez utóbbi téma kapcsán felidézte: a Boc-kormány korábbi tervezete tizenkét régióra osztotta volna Romániát úgy, hogy Kovászna és Hargita megye külön régiókba kerüljön. Ezt a jogszabályt azonban az RMDSZ ellenszegülése miatt nem sikerült elfogadtatni.

„Ki kell mondanunk az igazságot: Kovászna és Hargita nem önfenntartó megyék” – mondta Băsescu, aki szerint a statisztikai adatok azt mutatják, hogy Székelyföld Románia egyik legszegényebb régiója, amelyet az etnikai feszültségektől tartva a nagybefektetők elkerülnek. „Nagy a munkanélküliség, ezt a vidéket belső erőforrásokból nem lehet gazdaságilag fellendíteni” – tette hozzá.

Az autonómia kapcsán az államfő megismételte a már közismert álláspontját: „Kovásznának egyforma önrendelkezéssel kell rendelkeznie Caracallal”. Ugyanakkor hamis problémafelvetésnek nevezte a székelyföldi autonómia kérdését. „Mit akarnak a székelyek? Sorompókat Székelyföld határára?” – fogalmazott Băsescu a Digi24 televízióban.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »