Felgyújtotta magát a Vörös-téren

Felgyújtotta magát egy afganisztáni veterán a moszkvai Vörös téren pénteken – adta hírül a Life News orosz internetes portál.

Az 53 éves férfi testfelületének 45 százaléka égett meg – közölte a Life News, amely úgy tudja, hogy az afganisztáni veterán azért érkezett a Moszkvától keletre lévő Csebokszariból az orosz fővárosba, hogy megoldást találjon lakásproblémáira.

A Vaszilij Poklakov nevű férfi a Vaszilij Blazsennij székesegyház mellett gyújtotta fel magát. A szemtanúk rendőröket hívtak, akik viszonylag hamar el tudták oltani a lángokat.

A dni.ru orosz portál szerint az önégető férfi állapota súlyos, intenzív osztályon kezelik. 

Az eset moszkvai idő szerint kora délután történt a város történelmi központjában, az állami rendezvényeknek is helyet adó Kreml szomszédságában. Vlagyimir Putyin elnök többnyire nem ott, hanem Moszkva környéki rezidenciáján, Novo-Ogarjevóban tartózkodik.

Az utóbbi években nem ez volt az első eset, hogy valaki felgyújtotta magát, vagy kísérletet tett önégetésre az orosz főváros központjában. A Roszbalt hírügynökség 2010 novemberében számolt be egy hasonló Vörös téri incidensről. Akkor egy arhangelszki tanár akart így végezni magával, de a rendőrök megakadályozták őt ebben.

MTI

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »