Kivárnak az energiapiac szereplői

Egyelőre kivárás jellemzi a megújuló energia iparágát – jelezte a Napi Gazdaságnak adott interjújában ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt. vezérigazgatója. Chikán szerint a késlekedés abból ered, hogy a kormányzati támogatás rendszere még nem forrt ki, ezért a beruházásokkal is kivárnak a fejlesztők. Pozitív fordulat akár hónapokon belül is bekövetkezhet, de ha 2014-ig nem születik meg a végleges rendszer, akkor a bevezetés időigénye miatt a megújuló energia 2020-as részarányára vonatkozó állami vállalások is veszélybe kerülhetnek.

Az Alteo továbbra is beruházási célpontokat keres, itthon a KEOP-támogatásokkal megvalósuló projekteket vizsgálják, külföldön pedig időjárásfüggő operációkban gondolkodnak. A fő célpont Románia és Bulgária az Alteo térképén.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »