Lezárták a pozsonyi vasúti pályaudvart

Nem indít és nem fogad vonatokat a pozsonyi főpályaudvar péntek reggeltől, mert az erős szél hótorlaszokat emelt a sínpárokon – közölte pénteken a Szlovák Államvasutak (ZSR) szóvivője, aki szerint az időjárás alakulásától függ, mikor oldják fel a zárlatot.

A Pozsonyba érkező szerelvények jelenleg két másik pozsonyi pályaudvarra, Pozsony-Újvárosra (Bratislava Nové Mesto), illetve Pozsony-Récsére (Bratislava-Raca) érkeznek. A vonatkésések 60 és 90 perc között alakulnak – tájékoztatott pénteken reggel a Szlovák Vasúti Társaság (ZSSK) szóvivője, aki szerint a vállat arra inti az utazókat, fontolják meg: vonattal kívánnak-e Pozsonyba utazni a pénteki nap folyamán.

A pozsonyi tömegközlekedésben péntek reggelre normalizálódott a helyzet – közölte a Pozsonyi Közlekedési Vállalat (DPB) szóvivője, aki szerint a város magasabban fekvő, Kramáre nevű városrészébe járó autóbuszokon kívül minden járat üzemel. Dunacsúnynál azonban reggel elakadt a hóban a Pozsonyt Rajkával összekötő 91-es járat két autóbusza.

A hóátfújások miatt Pozsonyban továbbra is teljes kapacitással dolgozik az útkarbantartók összes hókotrója, a pénteki nap folyamán továbbra is a másodfokú figyelmeztetés marad érvényben.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) szerint a hóhelyzet miatt pénteken 18 óráig az ország egész területén az egyes számú figyelmeztetés érvényes. Az előrejelzések szerint ma már csak helyenként várható havazás, a szél azonban szinte mindenütt gondokat okozhat.

mti

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »