Háromszéki prefektus: nem diszkriminál a hivatal honlapja

A háromszéki prefektus képtelenségnek tartja az Országos Diszkriminációs Tanács (CNCD) határozatát, amely kimondja, hogy diszkriminál a Kovászna megyei kormányhivatal honlapja, mert a közérdekű információk többségét csak román nyelven közli. Codrin Munteanu a maszol.ro-nak elmondta: megóvta a fellebbviteli bíróságon a határozatot.

A háromszéki prefektúrát feljelentő magánszemély szerint a www.prefecturacv.ro honlap egyszerű áttekintésével megállapítható, hogy a tartalom jelentős része kizárólag román nyelven érhető el, csak egy-két menüpontnál van magyar szöveg. Codrin Munteanu azzal védekezett, hogy a honlap valójában kétnyelvű, és a hivatalból közölt közhasznú információk magyarul is megtalálhatóak rajta, ugyanakkor azt is állította, hogy a tartalmat már három éve nem módosították.

A prefektúra honlapja ellen panaszt tevő magánszemély azonban rámutatott, nem igaz, hogy a honlap tartalmán évek óta nem változtattak, hiszen sok helyen a Codrin Munteanu neve szerepel, kizárólag román szövegkörnyezetben. Ugyanakkor a korábbi kétnyelvű sajtóközleményeket letörölték, az újak pedig csak román nyelvűek.

Codrin Munteanu hétfői sajtótájékoztatóján elismerte, hogy a korábbi prefektus, György Ervin kétnyelvű közleményeit valóban eltávolították, de szerinte a honlap más elemein nem változtattak. Hozzátette: szeretett volna új honlapot készíttetni a kormányhivatalnak, de amíg a per zajlik, bizonyítékként érintetlenül hagyja a régit.

A volt prefektus egyik munkatársa rámutatott, hogy a honlap főoldalának menüi kétnyelvűek voltak, ezeket Codrin Munteanu kinevezése után változtatták román nyelvűre, azon belül megmaradtak azok a magyar szövegrészek, amelyek még György Ervin idejében voltak ott elhelyezve.

   

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »